Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nemzetközi visszhangja is van a Hír TV feletti hatalomátvételnek

Ez a cikk több mint 5 éves.

Közleményben ítéli el a Hír TV Fidesz általi felforgatását és átállítását a Riporterek Határok Nélkül (RSF).

A franciaországi központú, az információ- és véleményszabadságot zászlajára tűző nemzetközi civil szervezet kiemelte, hogy a magyar sajtó kisajátításának egy újabb lépését látja a történtekben, mely során a televízió – mint írják – Orbán Viktor egyik szövetségeséhez került. Szerintük az elmúlt napok eseményei alapján „a Fidesz-szövetségesek átvétele megerősíti, hogy a kormány eltökélt a média feletti kontroll megszerzésében”.

A Riporterek Határok Nélkül áprilisban tette közzé idei, sajtószabadságról szóló jelentését. A 180 országot listázó dokumentumban Magyarország a 73. helyen áll, ez két hellyel rosszabb, mint az egy évvel korábbi. (Az RSF listája egyébként már 2010-et megelőzően is egyre hátrébb rangsorolta Magyarországot, 2008-ban például  még a 17.-ről a 23. helyre.)

A jelentés még az áprilisi választások előtt készült. A Magyarországról szóló részben kiemelték, hogy tavaly Orbán Viktorhoz közeli üzletemberek vásároltak fel kiadókat, megjegyezték ugyanakkor, hogy vannak olyan lapok, melyekben kormánykritikus híreket jelennek meg.

A rangsor közzététele óta lényegében eltűnt a kormánykritikusra állított Simicska-média: kezdve a Magyar Nemzettel, majd fokozatosan a Heti Válasszal – amely online kiadásának mai bezárásáról itt írtunk –, illetve végül e hét szerdán a Hír TV visszavételével.

A Hír TV esetének további nemzetközi kapcsolódási pontja, hogy a Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) feljelentést fog tenni az uniós hatóságoknál tiltott állami támogatás miatt. Mint írják közleményükben:

„Nem vitatjuk el a médiatulajdonosok azon jogát, hogy szabadon dönthetik el, kikkel kívánnak dolgozni. Ugyanakkor az állampolgárok tájékozódási alapjogát súlyosan sértő gyakorlatnak tartjuk, hogy a kormányzat közvetlenül benyomul a szerkesztőségekbe, az Orbán-kormányhoz való lojalitást szabva az alkalmazás feltételéül.

[…] Jelezni kívánjuk továbbá, hogy amennyiben a Fidesz-közelbe húzódott tévécsatorna finanszírozását a már sok helyütt látott modell szerint állami hirdetésekkel oldja meg a kormány, az újságíró-szövetség a magyar és az európai hatóságoknál is feljelentést fog tenni tiltott állami támogatás miatt.”

(via Euronews)

 

A Hír TV elfoglalásáról szóló írásaink itt olvashatók.