Budapest főváros közgyűlésében meghatározó szerepet játszik a Tisza frakciója. A gyakorlatban a nagyjából ismeretlen arcokból összeállított – hisz egy ilyen fiatal formáció szükségképp súlyos káderhiánnyal küzd – frakción áll vagy bukik egy-egy előterjesztés. A földcsuszamlás-szerű sikert elért párt politikusairól azonban alig lehet tudni, hogy pontosan milyen elvek mentén is képzelik el a politizálást – már azon kívül, hogy „a szakértőkre” bíznák a város, és győzelmük esetén kétségkívül az ország vezetését is. Ebből kaphattunk most ízelítőt.
A kormány egyik friss döntésével tovább húzta Budapest nadrágszíját, amikor az úgynevezett szolidaritási hozzájárulásnak megfelelően – amit a főváros eddig nem fizetett be – 10,2 milliárd forintot inkasszáltak, arról egyébként az Alkotmánybíróság jóvoltából papírjuk is van, hogy jogszerűtlenül. Ez az összeg a városvezetés szerint a fővárosi közszolgáltatások működését is veszélyezteti, legyen szó a tömegközlekedésről vagy akár a közvilágításról, és – a Fidesz kivételével – mint a friss tejbe facsart citrom, rántotta össze a budapesti nagykoalíciót.
Ma 10 percre leálltak a BKK járatai, és több közszolgáltatás dolgozói szolidaritási akcióba léptek, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a fővárosi költségvetésen tátongó lyuk esetleges hatásaira. Az persze kétséges, mennyire fogja meghatni a kormányzatot, hogy csúcsidőn kívül a megszokottnál kicsit tovább állnak a villamosok a megállókban, a légkondicionált állami Škodákból bizonyára azt is nehéz észrevenni, amikor épp mennek.
Az májusi közgyűlésen szó esett a főváros anyagi helyzetével kapcsolatban arról is, hogy némiképp visszás, hogy a Budapesti Közművek Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság (BKM) például 45 felsőkategóriás kocsit bérel egyenként havi uszkve félmillió forintért (ezekből bizonyára szintén nehéz észrevenni, mikor nem jár a villamos), és bármennyire is igyekezett menteni a vezetőség a mundér becsületét, valljuk be, tényleg szarul néz ki az ilyesmi – bár az elvett összeg mellett szimbolikus lenne a megtakarítás, ha megszabadulnának a kocsiktól. Még akkor is, ha korábban megkötött szerződésekre hivatkoznak, a győri polgármester példájából is láthattuk, hogy nem olyan nehéz megválni egy-két luxusautótól, ha van rá akarat, úgy kívánja a helyzet, a jóerkölcs és a városvezetés optikája.
És kétségkívül nem kellene mélyre ásni a megboldogult, Toldi Vasipari Szövetkezet által gyártott, és ezer éve a pincében rozsdásodó páncélszekrényekiben, hogy ennél otrombább dolgok is a felszínre bukjanak, azért mégiscsak éveken át garázdálkodtak a Fidesz és az amőbaszerűen osztódó óellenzék kétes figurái a városháza zegzugos folyosóin.
De arról beszéltek már elegen és eleget – na jó, igazából a fekete komédiából sosem elég – hogy milyen, ciklusokon átívelő, szemérmetlen lopás volt jellemző a városházára. A nokiás doboz konkrétan szállóigévé is vált, de ne feledkezzünk meg a nagyszerű orosz metrókocsik beszerzéséről (én speciel szeretem a retro hangulatot), és ha már úgyis erre a vonatra szálltunk, a BKV járműveinek takarításáról és a vállalat végeláthatatlanul sorolható ügyeiről sem, csak hogy néhány emlékezetesebb példát elevenítsünk fel.
Most azonban beszéljünk inkább másról – mégpedig az oly nagyra tartott szakértésről.
A Tisza frakciója önbevallása szerint elkötelezett a városlakók érdekeinek védelme mellett. Bizonyára ennek jegyében együtt szavazott a fővárosi Fidesszel a budapesti cégek beszámolójáról. Hogy ennek súlyosságát értsük, idézzük a Kétfarkú Kutya Párt közleményét:
„Mi megszavaztuk a BKK beszámolóját, mert szakmailag jónak tartottuk. A Fővárosi Közgyűlés Fidesz- és Tisza-párti többsége viszont – indoklást sem adva – nem fogadta el. Ez azt jelenti, hogy a cégbíróság először felszólítást fog küldeni a cégeknek, majd megbírságolja őket. Eközben pedig a bankok felmondják a hitelszerződéseket, majd végül a bíróság kényszertörli őket. A többi cég beszámolóját sem fogadták el. Például a Fővárosi Vízművekét sem, amely több mint egymillió ember ivóvíz-ellátását biztosítja.”
A kutyákat nehéz lenne karácsonyizmussal, a tiszásokat pedig nagy horderejű önálló ötletekkel vádolni. Hovatovább míg a BKV háza táján továbbra is van mit söprögetni –
jobb helyeken a hasonló működést a shitshow jelzővel szokás illetni –,
a BKK-ról Walter Katalin elhíresült pulykázásától eltekintve nem igazán érkeztek aggasztó hírek.
Sőt, a mostani ciklusban a cég, bár működésének vannak kritizálható aspektusai – vélhetően a többpárti figyelem hatására is – példásan igyekezett a várost lakóbarátabbá tenni, a kerületekkel együtt forgalomcsökkentett utak létrehozásával, új villamoskapcsolatok és buszjáratok elindításával, és a hiányzó pesti és budai villamosszakaszok legalábbis tervezésének megindításával, a Bubi-rendszer bővítésével, és még sorolhatnánk.
Ennek fényében első körben nehezen érthető, mi szükség volt erre a lépésre. A közszolgáltatásokat nem elég, hogy a kormányzati elvonás hozza nehéz helyzetbe, most sikerült a jogi feltételeit is megteremteni annak, hogy ne csak 10 percre álljanak le a villamosok – bár az önkormányzat kommunikációja szerint ez már tényleg csak az utolsó lépés lenne.
Budapest vagy a Párt?
Kormányzati oldalról nem újdonság Budapest ellenzéki vezetésének ellehetetlenítése, a lakosok pedig a jelek szerint úgymond járulékos veszteségnek számítanak. Jól mutatja a szolidaritási hozzájárulás összegének változását, hogy Tarlós István vezetése alatt még 5 milliárd forintot vontak le erre hivatkozva a főváros számlájáról, 2025-re viszont már 89 milliárddal kalkulálnak.
A lépést egyébként a Tisza is kritizálta, felszólította a Fidesz-frakciót vezető Szentkirályi Alexandrát, hogy bírja jobb belátásra a kormányt. Ennek fényében különösen érdekes lépés, hogy a fővárosi cégek beszámolóinak meg nem szavazásával a cégbíróság általi kényszertörlést veszélyezteti.
És itt ér össze a Tisza és a Fidesz érdeke.
Bár hazárdjátéknak tűnik, nem nehéz belelátni, hogy a két nagy párt Budapest megbénításával érné el áttételesen, hogy 2026-ban ne csak országgyűlési választást tartsanak, de budapesti időközit is. Ha a város és a közszolgáltatások működésképtelenségével sikerül elérni a közgyűlés feloszlatását, ez nem is lehetetlen.
Ez esetben pedig – miután a korábbi ellenzéket gyakorlatilag sikerült felszámolni – mindössze a két nagy párt maradna versenyben a közgyűlésben, esetleg néhány helyben népszerű polgármesterrel kiegészülve. Mindenesetre listán nagy összegben lehetne fogadni, hogy csak az ő jelöltjeik kerülnének be. Ez Budapesten – ahol a Fidesz már legutóbb is látványosan demonstrálta, hogy saját maguk szerint is esélytelenek – praktikusan Tisza-kormányzatot jelentene.
De – attól eltekintve, hogy nem elegáns húzás a kormányzati elvonásokra lapot húzni, és egy többé-kevésbé mesterséges krízis előállításával verni el a port a városlakókon – nyitott kérdés, hogy sikerül-e rákenni a balhét a jelenlegi városvezetésre. Bár – országosan – Magyar Péter (aki gyakorlatilag egyet jelent a Tisza párttal) a legnépszerűbb politikus, Karácsony Gergely nincs sokkal lemaradva mögötte. (Budapesti pártpreferenciákra vonatkozó friss és megbízható statisztika jelenleg sajnos nem áll rendelkezésre.)
Bár valószínűleg úgy-ahogy súlyos forráshiány mellett is eldöcögnének valahogy a budapesti közszolgáltatások, a választók dühe nem elképzelhetetlen, hogy a jelenlegi városvezetésen csattanna. Pláne, ha valóban sikerül elérni, hogy 2026-ban időközit tartsanak – az alapvetően ellenzéki beállítottságú budapesti szavazók az országgyűlési választáson (komolyanvehető alternatíva híján) többségükben szinte bizonyos, hogy a Tiszát támogatnák. És bár nem elképzelhetetlen, hogy egy-egy választó a listától eltérő főpolgármester-jelöltre voksoljon, amennyiben így is lesz, Karácsony mögött nem lesz létező politikai közösség. Kérdés, hogy a jelenlegi, ismeretlen arcok közül fel tud-e addig építeni a látványosan káderhiányos Tisza egy olyan jelöltet, akiről el lehet hitetni, hogy el tudja vezetni a várost.
És itt jön be a Tisza stratégiájának egy másik eleme. Miszerint a hagyományos politikai kampányokkal szemben a párt agendája alapján nincs is nagyon szüksége karakterépítésre. Magyar Péter eddigi megszólalásai alapján ugyanis nehéz kibogozni, milyen szakpolitikákat is részesítene előnyben a Tisza városvezetési szinten, amit pedig eddig láthattunk a Tisza-frakciótól, az leginkább az ide-oda szavazgatás kevés eredeti gondolattal – afféle biztonsági játék. Ki ne szeretné a fonódó villamos folytatását? Persze hogy megszavazzuk. Zöldítsük a köztereket? Naná. Legyen több a Bubi? Természetesen! És a sort lehetne folytatni.
De ez nem komplex várospolitika. Ezek részletkérdések, amelyekkel nem lehet aknára futni, hogy aztán bárki is ujjal mutogasson a tök ismeretlen képviselőkre, miszerint megszavaztak valami hülyeséget.
A kutya pedig itt van elásva. Valahányszor közpolitikai kérdésekről esik szó, a válasz a párt különböző szintjein a vezetéstől a talpas képviselőig: majd a szakértőink kidolgozzák a részleteket. Ami elsőre professzionális politizálásnak tűnhet – micsoda hívószó a „szakértő”, ő aztán tudja mire van szüksége a városnak! –, az valójában ideológiailag nagyon is töltött.
Hisz az egész arról szól, hogy ki választja ki azokat a bizonyos szakértőket. És ha véletlenül 2026-ban sikerülne beültetni valakit, akár egy jobb automata mosógépet is a főpolgármesteri székbe – és, mint annyira nem is elképzelhetetlen, megnyerné a Tisza az országgyűlési választásokat –, Magyar Péter olyan szakértőket válogathatna kedvenc mosógépe mellé tanácsadóknak, amilyeneket csak jólesik neki.
És ne feledjük, emberünk az üzleti és az állami szféra határmezsgyéjén szocializálódott. Ahol a „hatékonyság”, vagyis a piaci logika az úr – már amikor nem a lopásról van szó, márpedig azt ígérte, olyan nem lesz. Némi szódával higítva, de azért tegyük fel, hogy van igazság e tekintetben abban, amit mondott.
Ez viszont azt jelenti, hogy a szellemi-üzleti hátországából hozott szakértői slepp nem direkte fogja kilapátolni a pénzt a fővárosból. Csak teljesen jogszerűen megbízza a piaci tendereztetésen győztes szereplőket a közszolgáltatásaink piaci hatékonyságú üzemeltetésével, mi pedig nézhetjük a villamosról, hogy a pénzünk teljesen jogszerűen csordogál a gondos szakértésnek megfelelően kiválasztott vállalkozók zsebébe.
De persze várjuk ki a végét. Nem tudjuk, kik a „szakértők”. De ha emlékszünk az elmúlt évtizedekre, valahányszor a hatalom közelébe kerültek a kortárs közgazdaságtani dogmáknak megfelelően gondolkodó, ezen halmazba tartozó figurák, a társadalom általában rosszul járt.
