Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Rendet tesz” a Hír TV-nél az új vezérigazgató-helyettes

Ez a cikk több mint 5 éves.

A „tartalom, nyelvezet és irányultság” teljes megváltoztatása a nyílt célja Szikszai Péter régi Hír TV-s szerkesztőnek és most kinevezett új vezérigazgató-helyettesnek. Erről egészen nyíltan nyilatkozott Orbán Viktor lapjának a Magyar Időknek.

Megerősítette, hogy a kormányellenes munkatársakat a televíziótól elsősorban nézeteik, véleményük miatt távolította el.

Ennek következtében elhagyta a csatornát Bodacz Balázs, György Zsombor, Kálmán Olga, Csintalan Sándor, Lampé Ágnes, Teszári Nóra és Hegedűs Szabolcs is.

Az Átlátszó később arról is megkérdezte a hirtelen közlékennyé vált vezetőt, pontosan mely műsorok szűnnek meg azonnali hatállyal, erre Szikszai Péter a következő részletes listát közölte velük:

  • Reggeli járat
  • Szamizdat
  • Egyenesben (sic!)
  • Szabadfogás
  • Peron
  • Tantusz
  • Privátszféra
  • Nem Gyenge (Teszári Nóra politikai műsora)

Szikszai nyilatkozatában kísérletet sem tett arra, hogy bármilyen, általánosabb magyarázattal takargassa véleményét, és nyíltan annyit mondott,

„tematikát, a nyelvezetet és az irányultságot kell megváltoztatni, a kekeckedő, aljas hírszerkesztésnek nincs helye.”

A kormánylap leginkább arra volt kíváncsi, mikor éri el végre a 2015 február előtti hangot, és színvonalat a hírcsatorna. Erre Szikszai úgy reagált, nyilván nem egyszerű folyamat ez az egész, ugyanakkor leszögezte, hogy például Földi-Kovács Andrea visszahelyezése és a Magyarország Élőben című magazinműsor visszahozatala egy efelé tett egyértelmű és fontos lépés.

Szikszai az orbánista lapban ugyanekkor cáfolni igyekezett a Magyar Hang azon értesülését is, hogy Mészáros Lőrinc és tévéje az Echo TV rossz viszonyba került volna az új Hír TV-vel. Az értesüléseket „Harry Potter-szerű fantasynak” minősítette, hozzátéve hogy a két kábelcsatorna viszonya olyannyira remek, hogy munkatársaik a jövőben is „átdolgoznak” majd egymáshoz.

Szikszai Péter 2015 februárjában Liszkay Gáborral, a Magyar Nemzet lapigazgatójával egy időben, „lelkiismereti okokból” állt fel a Hír TV vezérigazgató-helyettesi székéből, mivel nem értett egyet a tévé tulajdonosának, Simicska Lajosnak Orbán-ellenes fordulatával. Ide most 3 és fél év után térhetett vissza.

(Magyar Idők, 444.hu // Címoldali kép: Mérce)