Magyar Orvosi Kamara: az új orvosi bértábla évtizedes önkizsákmányolást számolna fel
Az új intézkedések Kincses Gyula kamarai elnök szerint nagyban elősegíthetik, hogy a kollégák itthon tudjanak maradni.
Az új intézkedések Kincses Gyula kamarai elnök szerint nagyban elősegíthetik, hogy a kollégák itthon tudjanak maradni.
1100 kilométert 150 futó tesz majd meg váltva, Szeged, Debrecen, Kaposvár, Pécs és Eger felé, holnap délután 4-kor mindenhová egyszerre érkezik majd meg a láng az autonóm felsőoktatásért.
Zenés aláfestést kaptak a szélsőjobbos szónoklatok.
A szervezők szerint nem tanácsos a szélsőjobboldali ellentüntetőknek kitenni a gyerekközönséget, így ők online követhetik majd azt. Őrsi Gergely II. kerületi polgármester magánemberként vett volna részt a felolvasásban, de végül lemondta, mert „nem akar politikát keverni” az rendezvényre.
Minden társadalomban, közösségben ott vannak a múlt azon maradványai, melyek a nagyobb szabadság, az önigazgatás, a közösségiség és a szolidaritás helyi mintázatai voltak – ezekre építve lehet a jövőt szabadabbá és szolidárisabbá tenni. A Viharsarok mezővárosai sok ilyen maradvánnyal büszkélkedhetnek.
Új szabályokat írtak az akkreditációra, belekerült „a Belarusz Köztársaság információs szuverinitásának védelméhez való jog” is.
Az Emmi szerint a személyzet átirányítása mellett a kórházak továbbra is el tudják látni alapfeladataikat.
A visegrádi régiótól jelentősen elmaradunk.
A szocialista – mindenekelőtt a marxista – baloldal tragédiája igen régi, és a lényege elég világos.
Nyakig vagyunk a második hullámban.
Több ezer ember ölelte át a tatai Öreg-tavat, tiltakozva a partjára tervezett 120 szobás luxusszálloda ellen. A tataiak arra is szeretnék felhívni a figyelmet, hogy ügyük nem egyedi, össze kell fognunk az országszerte tapasztalható természetpusztítás ellen.
Rengetegen kerültek nehéz helyzetbe a koronavírus okozta munkaerőpiaci válság következtében. Habár az adatok javuló tendenciát mutatnak, nem tudni, mit hoz majd a második hullám.
Egyik első cikkükben el is magyarázzák, miért ezt a nevet kapta a portál.
Hiába tett közzé jelentést az ombudsman évekkel ezelőtt a kalocsai gyermekotthonban történt bántalmazásokról, érdemi változás nem történt azóta sem.
A polgármester szerint azért esett az Appstersre a választásuk, mert referenciáik alapján megbízhatónak tűntek, illetve gyorsan meg tudták oldani az informatikai káoszt, amelyet az előző vezetés hagyott maga után.
Míg tavaly 5146 forintjába került az államnak egy PCR teszt, ez az összeg idén már csupán 2607 forint volt tesztelésenként, a költségek ilyen mértékű zuhanása viszont nem túl valószínű.
2020. október elseje mérföldkő a másfélszázados Színház- és Filmművészeti Egyetem történetében: egyetlen nap leforgása alatt jövőjét meghatározó, ám egyúttal múltját is felülíró döntések sokasága született.
Kicsit közelebb is keresgélhetne, ha nagyon akar.
A testületi ülésen végül arról szavaztak a képviselők, hogy ne kelljen beírni a díszpolgárok nevét az Aranykönyvbe – hisz nincs hova beírni…
Alekszandr Lukasenka nincs rajta a listán.
A gendered marketinghez hasonló eszközökkel még a vásárlás hétköznapi tevékenysége közben is egy kollektív szorongás részesévé válunk.
Egyre több nagyvállalat visszaéléseit tudja korlátozni az uniós adatvédelmi rendszer, de van még sok tennivaló.
Amennyiben a sztrájkbizottság ennek ellenére a sztrájk folytatása mellett döntene, úgy az SZFE vezetése semmisnek tekinti az ajánlatát.
Most azt láthatjuk, hogy részekre szedik szét a közoktatás rendszerét és bérpolitikai döntésekkel fordítják egymással szembe a rendszer szereplőit.
A hallgatók továbbra is blokád alatt tartják az egyetem két épületét, az oktatók pedig sztrájkba léptek.
Michl József fideszes polgármester azzal érvelt, hogy a város költségvetésében nincs fedezet az ingatlan megvásárlására, illetve a műemlék malomépület felújítására további egymilliárd forint kellene, és – ha nem kap gazdaságos funkciót – a működtetése is évi százmillióba kerülne.
A KSH legújabb statisztikái szerint 10 százalék a bérnövekedés az előző év azonos időszakához képest.
A kormányinfón azt is bejelentették, egy hónappal meghosszabbítják a határzárt.
A III. kerületi városvezető elmondása szerint, most zárult le az a több hónapos belső vizsgálat azzal a tavaly kirobbant pedofilbotránnyal kapcsolatban, amelyben egy önkormányzati fenntartású óvoda óvónője is érintett.
Az egyetemfoglalók szerda este búcsúztatták az augusztus végén lemondott intézményvezetést, akik helyére Vidnyánszky Attila, az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke a közmédia egyik műsorában két új rektorhelyettest nevezett meg.