Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kormányközeli kézbe került a Médiapiac, az új tulajdonos el is küldte a teljes szerkesztőséget

Ez a cikk több mint 3 éves.

Szerdán derült ki, hogy felvásárolta a Médiapiac című nyomtatott lapot és a mediapiac.com-ot Boros Bánk Levente kormányközeli politológus, a Nézőpont Csoporthoz tartozó, az közmédiának is dolgozó Médianéző Központ igazgatója, csötörtökre pedig már üres impresszum fogadta az olvasókat. A Média1 úgy tudja, a szerkesztőség tagjait értekezletre hívták, majd ennek végén mindenkit elbocsátottak.

Az adás-vétellel kapcsolatban tegnap jelent meg egy interjú a Magyar Nemzetben Borossal, aki a kirúgásokról nem beszélt, ugyanakkor a lapot illető terveiről beszámolt:

„terveink szerint elsődleges információforrássá kell a lapnak válni, egyes médiapiaci, de politikailag releváns témák is nálunk jelenhetnek majd meg először. Ebben segítségünkre lesz a Médianéző Központ és a Nézőpont Intézet által felhalmozott szakmai know-how és tudástár, valamint a lapban publikáló, szakmailag elismert újságírók”

– mondta.

A kormányközeli tulajdonos elmondása szerint a mediapiac.com-ból „mérvadó” szakmai lapot kíván csinálni, illetve a nyomtatott magazin megújítását is tervezi. Szerinte ugyanis eddig leginkább egyfajta „balliberális narratíva” érvényesült médiaügyekben, viszont a megújuló szaklappal tájékozódási pontot, iránytűt tudnak biztosítani a szakmának és a közönségnek abban, hogy kontextusba tudják helyezni az általuk fogyasztott médiatartalmakat.

Boros Bánk Levente azt is mondta, „természetesen a baloldali média irányába is nyitott lesz a Médiapiac, a hazai baloldali sajtóorgánumok vezetőivel, tulajdonosaival is szeretnénk interjúkat készíteni, és bemutathatják az innovációikat is”. Hozzátette: nem szeretnék, ha úgy tűnne az olvasóknak, hogy csak a baloldalon vannak kimagasló médiaszemélyiségek, jó tollú újságírók, ezért kifejezett céljuk, hogy bemutassák azokat a jobboldali médiumoknál dolgozó embereket is, akik kimagasló munkát végeznek a maguk területén.

Ahogy arról a Média1 korábban beszámolt, a Fidesz médiaholdingja, a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványhoz (KESMA) tartozó Evomedia eddig is igyekezett megtölteni hirdetésekkel a lapot, vagyis a vállalat bevételeiből már korábban is gazdagodott egy Fidesz-közeli vállalat, most azonban minden bizonnyal még szorosabb kapcsolatok fűzik majd a NER-hez.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd