Első fokon ítélet született a lúgos orvos kártérítési ügyében, 25 millió forintra büntették
A kártérítési per 2017 óta zajlik.
A kártérítési per 2017 óta zajlik.
Bár a lakhatáspolitika nem tartozik az uniós hatáskörök közé, az EU különböző intézkedések révén, közvetett módon hatással lehet a lakhatás alakulására is.
Varga Judit két új áldozatsegítő központ megnyitásáról tett bejelentést a nők elleni erőszak felszámolásának a világnapján, az ellenzék közös hétpontos javaslatcsomaggal jelentkezett.
A BlackRock arra kapott lehetőséget az Európai Bizottságtól, hogy saját gazdasági környezetét befolyásolja.
A törvényjavaslatot Semjén Zsolt kedden éjfélkor nyújtotta be a parlamentnek.
Szerintük a kudarcot nem szabad jutalmazni.
Hétfőn hálálkodtak, kedden elutasították a plusz juttatást.
Az Európai Unió azzal a kérdéssel néz szembe, hogy forduljon-e ismét egy hegemonikus, amerikai befolyás felé, amelyre rá lehet bízni a „nyugati értékek” nevében az érdekszféra összetartását?
Bár Trump a Twitteren még mindig csalásról beszél, Biden már hivatalosan is bejelentett néhány nevet kormányából.
„A Merce.hu oldalán 2020. november 22-én megjelent Kőszeg Ferenc olvasói levele, amiben arról panaszkodik, hogy a nekem, illetve a 7. kerületi önkormányzatnak írott levelére nem válaszoltunk.”
Annyi biztos, hogy a rendelet több esetben is tragédiához vezetett.
Ha nincs, akkor miért beszélünk mégis rengeteget a középosztályról? És milyen politikai következményei vannak ennek?
A vállalkozásokat megsegítő lépésekben állapodott meg a fővárosi önkormányzat és a budapesti iparkamara.
A májusban elfogadott közigazgatási salátatörvény ezen pontja megtiltja a hivatalos név- és nemváltoztatást arra kényszerítve embereket, hogy olyan iratokkal éljenek, amelyek nem tükrözik nemi identitásukat és/vagy megjelenésüket.
Magyarországon évente körülbelül ötven nő hal meg családon belüli erőszak következtében. Felismerésre és változtatásra hív idén a NANE.
Ha megszavazza a parlament, az országgyűlési választásokon pártlistát csak olyan párt állíthat majd, amely legalább 14 megyében és a fővárosban, legalább 71 egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított.
A rendszer rossz a betegnek, hiszen számos ponton ki van szolgáltatva a folyamat különböző szereplőinek és rossz az orvosnak, akinek a koronavírus-járvány miatt amúgy is rettenetesen megnövekedtek a terhei.
Alig pár hét alatt Vas megye lett az ország egyik legfertőzöttebb régiója, minden 100. lakos már elkapta a koronavírust.
Azok a baloldaliak, akik máskor a minket körülvevő rendszerek és hatalmi struktúrák fáradhatatlan kritikusai, gyakran válnak hirtelen liberálissá, ha a pornó kerül szóba.
A kormány továbbra is a közoktatási intézmények bezárása ellen van, a héten megkezdődött az óvónők, a pedagógusok, az egészségügyi, illetve a szociális dolgozók tesztelése.
A miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádióban mondta el, hogy, Magyarország a nemzetközi pénzpiacokon jutott 2,5 milliárd eurónyi hitelhez, felerészt tíz, felerészt harmincéves futamidőre.
Magunkat csapjuk be.
A Tűréshatár című dokumentumfilm az Észak-Rajna-Vesztfáliában található hambachi erő kiirtása elleni küzdelem utóbbi néhány évének egyes stációit örökíti meg.
A háttérben egy cégen belüli vita állhat.
Évek óta figyelmeztet a Független Rendőr Szakszervezet a folyamatos elvándorlásra, most mégsem a legalacsonyabb bérű hivatásos, illetve munkavállalói állomány kap emelést.
Ha ők nem, akkor ki tudja?
A miniszterelnök az iskolák működésének „megvédéséről” is beszélt.
Irodáját őshonos indián műtárgyakkal díszítette, de közben törvényjavaslattal számolta fel saját törzse függetlenségét: Charles Curtis kiváló bizonyítéka annak, hogy a különböző kisebbségek és elnyomott csoportok egyenlőségének garantálásához távolról sem elegendő, ha az adott csoport néhány tagja befolyásos pozícióba kerül.
Itt ütközik ki igazán, mennyire átgondolatlanok a járványügyi intézkedések.
Egy évvel a választások után korrupcióellenes szervezetek munkatársaival és önkormányzati képviselőkkel beszélgettünk. Az eredmény vegyes.