Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Deutsch Tamás bocsánatot kért Manfred Webertől, frakciótársait kettős mércével vádolja

Ez a cikk több mint 3 éves.

A kormánypárti Origo péntek délelőtt tette közzé az a levelet, amelyet Deutsch Tamás a Fidesz európai parlamenti képviselője küldött kollégáinak az Európai Néppárt frakciójában. A magyar politikus azután írta ezt a levelet, hogy egyes frakciótársai aláírásgyűjtésbe kezdtek kizárását szorgalmazva, mert úgy látják, Deutsch megsértette a frakciót és annak vezetőjét, Manfred Webert.

A levélben Deutsch tájékoztatja néppárti kollégáit, hogy bocsánatot kért Webertől, aki a bocsánatkérését el is fogadta:

„A magyar sajtóban megjelent, november 25-i interjúm után felmerült vádakat – amelyek szerint én Frakcióvezető urat a Gestapóhoz és a magyar kommunista titkosrendőrséghez, az ÁVO-hoz hasonlítottam volna – a Frakcióvezető úrnak az interjút követő napon küldött levelemben azonnal tisztáztam. Úgy fogalmaztam, hogy „természetesen nem állt szándékomban Önt személyében megsérteni, és ha mégis ez történt volna, ezennel megkövetem Önt”. Minap folytatott telefonbeszélgetésünk alkalmával meggyőződtem róla, hogy Frakcióvezető úr a bocsánatkérést tudomásul vette” -írja Deutsch.

A fideszes EP-képviselő a békülékeny kezdés után azonban visszavált pártja kommunikációs paneleibe. Hangsúlyozza, kijelentései senki személye ellen nem szóltak, ám az uniós források jogállamisági feltételekhez kötése szerinte „azokra az időkre emlékeztet, amikor önkényes politikai döntések alapján bármikor, bárkit, bármiért meg lehetett büntetni.”

Deutsch emellett kettős mércével vádolja frakciótársait, mivel szerinte őt kizárással fenyegetik, de a Fideszt kritizáló néppártiakat, akik a magyar kormánypárt európai pártcsaládból való kizárását is kezdeményezték, semmilyen szankcióval nem szembesülnek.

Emellett úgy látja, a kizárásával való fenyegetést nyomásgyakorlásként is lehet értelmezni arra nézve, hogy a magyar kormány vonja vissza a hétéves uniós költségvetés és a koronaválság helyreállítási alap kapcsán bejelentett vétóját.

„Tekintettel a fenti érvekre a kizárási indítványban szereplő valótlan állításokat visszautasítom, a javaslatot pedig indokolatlannak, megalapozatlannak és felelőtlennek tartom” – zárja levelét Deutsch.

Az elmúlt napokban sorra érkeztek rossz hírek a magyar kormány számára Brüsszelből. A hét elején kiderült, a vasárnap lemondását bejelentő Szájer József múlt pénteken egy meleg szexpartiból próbált meg a járványvédelmi korlátozások be nem tartása miatt rájuk törő belga rendőrség elől, a hatóságok pedig táskájában ecstasy-tablettát is találtak. Szájer beismerte érintettségét, de a kábítószer-fogyasztás vádját tagadta.

Ezután érkezett a hír arról, társai kezdeményezik Deutsch Tamás kizárását a néppárti frakcióból.

Csütörtökön a lengyel miniszterelnök-helyettes, Jaroslaw Gowin jelezte, kormánya hajlandó lenne visszavonni vétóját, bizonyos feltételek teljesülése mellett – ez megbontani látszik a lengyel-magyar egységfrontot, amely a jogállamisági mechanizmus bevezetése ellen jött létre. Brüsszeli diplomáciai források ugyan szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy ez tényleg Varsó hátraarcát jelenti-e, mindenesetre Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban jelezte, hogy Gowin javaslata a jogállamisági mechanizmushoz csatolt értelmező rendelkezésekről Budapest számára nem elfogadható.

Az Európai Néppártban is egyre többen nyilatkoznak kritikusan a Fidesz és az Orbán-kormány szerepével kapcsolatban. A Szájer-botrány másnapján Donald Tusk, az EPP elnöke például azt kérdezte, mi egyebet kéne még a Fidesznek csinálnia, hogy mindenki rájöjjön, nem tartozik a néppárti családhoz.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd