Zöld összeomlás – nagyot nyertek a jobboldali pártok az EP-ben
A választások legnagyobb győztese előreláthatólag az Európai Néppárt és a szélsőjobboldaliakat tömörítő Identitás és Demokrácia lesz.
A választások legnagyobb győztese előreláthatólag az Európai Néppárt és a szélsőjobboldaliakat tömörítő Identitás és Demokrácia lesz.
Az ellenzéki tüntetés lengyel vezérszónoka éveken keresztül az európai jobboldal egyik első embereként nem csupán elnézte, hanem aktívan segítette is Orbán pávatáncát és európai politikáját, a migránsozás, brüsszelezés ellenére.
Marki-Zay Péter és Donald Tusk, az Európai Néppárt elnöke közös sajtótájékoztatón beszéltek a két ország ellenzékének jövőbeli szövetségéről és az ellenzéki összefogás fontosságáról.
Helyébe az európai értelemben vett fasizmus készül lépni.
Miközben az „európai értelemben vett konzervativizmus” lassan megszűnni látszik, a Néppártot mindig utol éri az „orbanizálódás” – még úgy is, hogy Orbán már nem a pártcsalád tagja.
A bajor kormányfő szerint azzal, hogy Orbán bejelentette egy európai jobboldali szövetség építésének szándékát, „végre búcsút intett az EPP-nek, illetve keresztény-demokrata értékeinek és gyökereinek”.
Azzal, hogy az Európai Néppárt szemérmesen ugyan, de kiutálta frakciójából Fideszt, elindította az Európai Parlamentet a politikai komolyan vehetőség útján.
Az Európai Néppárt frakciója ma délelőtt elfogadta alapszabályzatának módosítását, amely lehetőséget biztosít arra, hogy akár egy egész pártot is kizárhassanak a frakcióból.
Levelet írt Webernek a miniszterelnök, ebben belengette a távozást, ha a frakció új szabályozását elfogadják márciusban.
Peter Liese, az Európai Néppárt EP képviselőcsoportjának egészségügyi kérdésekben illetékes szóvivője a Népszavának adott interjút.