Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Fővárosi Ítélőtábla harmadszor is úgy döntött: jogszerű az SZFE oktatóinak sztrájkja

Ez a cikk több mint 3 éves.

Jogszerűen sztrájkoltak a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói is diákjai, mondta ki harmadjára is a bíróság, ezúttal a Fővárosi Ítélőtábla, derül ki a sztrájkbizottság közleményéből, amelyet a 24.hu írt meg.

A közleményben emlékeztetnek: immár hatvannégy napja, hogy sztrájkba léptek az egyetemi autonómia visszaállításáért: és ez alatt a hatvannégy nap alatt szigorúan ügyeltek arra, hogy az oktatás és a hallgatók joga sérülhetetlen maradjon.

„Hatvannégy napja készülünk rá, hogy a sztrájktárgyalások végre elkezdődnek. Hatvannégy napja, hogy sem a munkáltató, sem a fenntartó, sem az alapítói jogokkal rendelkező minisztérium nem teljesíti törvényi kötelezettségét: nem ül le velünk tárgyalni. Ehelyett újra és újra a bíróságon támadja meg a sztrájkot, vitatva annak jogszerűségét”

-írják.

A bizottság szerint sztrájkjuk hatvannégy napjából hatvanegy érdemi tárgyalások nélkül, jogi csatározással telt: egész a mai napig, hiszen már a kezükben van a a Fővárosi Ítélőtábla legújabb végzése, amely harmadjára állapítja meg, hogy minden sztrájkkövetelésük, így maga a sztrájk is jogszerű.

A magyar jog szerint ugyanis akkor érvényes egy sztrájkkövetelés, ha az a dolgozók gazdasági és szociális körülményeinek fenntartását, javítását célozza. Tehát a jogszerűség mellett azt is kimondta a bíróság: „az akadémiai függetlenségért, a művészi és tudományos munka szabadságáért folytatott küzdelem igenis jogszerű, hiszen ezek az értékek alapvetőn határozzák meg mindannyiunk munkakörülményeit”

A Fővárosi Ítélőtábla ellen fellebbezésnek helye nincs, sztrájkjukat így jogszerűen folytatják, emellett felszólítják a munkáltatót, és a fenntartó kuratóriumot is a sztrájktörvény betartására, a tárgyalások megkezdésére.

Az SZFE oktatóinak sztrájkkövetelései hét pontban foglalhatóak össze:

  • 1. Felszólítják a fenntartót és a munkáltatót, hogy fejezzék be a károkozást és a hallgatói szerződések megsértését, ennek érdekében állítsák vissza az oktatók elektronikus oktatási, vizsgáztatási és adminisztrációs felületekhez (a Neptun rendszerhez) való hozzáférését.
  • 2. A fenntartó állítsa vissza az SZFE Szenátusának 2020. augusztus 1-jén fennálló jogköreit – különös tekintettel a munkáltató munkaszervezetének kialakítására és az Mt. 20. § (1) bek. szerinti munkáltatói jogkör gyakorlás rendjének meghatározására – valamint garantálja jogköreinek sérthetetlenségét határozatlan időre.
  • 3. A fenntartó garantálja, hogy az oktatásban és a művészi alkotómunkában szereplő kérdéseket, továbbá az oktatásban és művészi alkotómunkában alkalmazott módszereket az SZFE Szenátusa (illetve az SZFE annak adott szakmai egysége, illetve az oktató) határozhassa meg.
  • 4. A fenntartó garantálja, hogy belső szervezeti és működési rendjét az SZFE Szenátusa saját maga alakíthassa ki (pl. oktatási vagy alkotó egységek létrehozása – átalakítása, megszüntetése – és SZMSZ megalkotása).
  • 5. A fenntartó garantálja, hogy az intézetvezetőket, osztályvezetőket az SZFE Szenátusa saját maga választhassa meg, illetve a rektor kinevezését megelőzően a pályázati kiírást meghatározhassa, valamint a beérkezett pályázatokat megismerhesse és jelöltet állíthasson, mindezt átlátható és demokratikus eljárásban, pályázatban előre meghatározott szempontok alapján.
  • 6. A fenntartó garantálja, hogy a 2021-es költségvetési évre legalább olyan mértékű pénzbeli forrásokat biztosít az SZFE számára, mint amelyek a 2020-as költségvetési évben rendelkezésre álltak.
  • 7. A fenntartó garantálja, hogy az SZFE Szenátusa önállóan állíthassa össze és nyújthassa be a fenntartónak az SZFE éves költségvetési tervét.

Az egyetemet fenntartó kuratórium, a Színház és Filmművészetért Alapítvány még október végén adta közre a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely jogellenesnek találta a sztrájkot, többek között arra hivatkozva, hogy a sztrájkbizottság tagjai belehajszolták a jogellenes munkabeszüntetésbe a munkavállalókat. Az egyetemi polgárok szerint illegitim, a javaslataikat figyelmen kívül hagyva kinevezett alapítványi kuratórium kezdettől fogva vitatja a sztrájk jogosságát, végül első ízben a Fővárosi Ítélőtábla mondta ki november elején, hogy a követelések jogszerűek, a Törvényszéket pedig új eljárás lefolytatására utasították, és ekkor már az SZFE dolgozóinak adtak igazat.

Ahogy arról szintén beszámoltunk, magát az egyetemfoglalást ugyan feladták az SZFE hallgatói, ellenállásuk nem szűnt meg, csak átalakult.

Címlapkép: Mérce fotó