Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A sofőröket sem kíméli a járvány második hulláma: ingyenes tesztelést kérnek

Ez a cikk több mint 3 éves.

Önkéntes alapú tesztelést kér a főpolgármestertől a BKV sofőrjeinek egy részét képviselő Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete (BTDSZ), hiszen „nekik is van családjuk, ők is ki vannak téve a fertőzésveszélynek”, írja a Magyar Narancs. Eközben pedig a járatsűrítésekkel is akadnak gondok, amely pont a zsúfoltság és a fertőződés elkerülését segítené.

A lap kérdésére a BKV azt felelte: jelenleg nem végeznek koronavírus teszteket, bár a társaság folyamatosan nyomon követi más cégek gyakorlatát, illetve a magyar és nemzetközi ajánlásokat és ezeket figyelembe véve alakítja ki mindenkori gyakorlatát. Úgy tűnik, ehhez jelenleg nem tartozik hozzá a sofőrök tesztelése.

Az első hullám során bevált első ajtós felszállást sem sikerült még kiharcolniuk a sofőröknek, pedig több érdekvédelmi szervezet régóta kéri az illetékeseket: ennek érdekében még az Operatív Törzshöz is fordultak. A BKV hivatalos válaszában azt közölte, hogy a kérést folyamatosan napirenden tartják, de a végső döntés a szolgáltatást megrendelő BKK kezében van.

Az első ajtós felszállás korlátozása helyett eddig mindössze tájékoztató matricákkal hívták fel az utasok figyelmét arra, hogy a kevésbé forgalmas időszakokban kerüljék el a vezetőfülke környékét.

Ez azonban nem nyugtatta meg a sofőröket, akik közül többen a padlóról a vezetőkfülkére ragasztották át a matricákat, illetve szalaggal zárták el az első két sor üléseit.

A lap információi szerint a sofőrök magánakciója kiverte a biztosítékot a cégnél, emiatt meg is tiltottak minden engedély nélküli óvintézkedést.

Belföldi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete azt kéri a cégtől, hogy kövessék a kecskeméti és a dereceni közlekedési vállalatok példáját, ahol az első ajtós felszállást, valamint a vezetőfülke leválasztását már rég megoldották: a BKV szerint viszont a kötelező maszkviselés, illetve a felállított plexifal éppen elég védelmet nyújt a sofőrök számára.

A tömegközlekedési eszközök járatsűrítését (hogy elkerülhető legyen a járványügyi szempontból roppant rizikós zsúfoltság) még november 3-án jelentette be a miniszterelnök, ám a Népszava cikke alapján a valóságban ezt sem sikerült még teljesen kivitelezni. Budapest Főváros Kormányhivatala ugyanis rendre visszadobja (immár negyedik alkalommal) a BKK járatsűrítésre vonatkozó beadványát, arra hivatkozva, hogy a tervben olyan információk szerepelnek, amelyeket a BKK szakmailag nem támasztott alá. A kormányhivatali tájékoztatás szerint a közlekedési vállalat olyan adatokat közölt, amelyből kitűnik, hogy a vonalak mindössze 9 százalékán történt járatsűrítés, ráadásul a délutáni csúcsidőben végrehajtott módosítások nem a legnagyobb kihasználtságú vonalakat érintik.

Ahogyan arról a Mércén többször is beszámoltunk: nem csak a fokozott fertőzésveszély miatt nehéz most a sofőröknek, jegyellenőröknek, közlekedésben dolgozóknak. A szigorított maszkviselési szabályok miatt mindennapi munkájuk során éles konfliktusoknak vannak kitéve.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán