Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Fagypont alatt, vízágyúval ment a rendőrség erdővédőknek Németországban

Ez a cikk több mint 3 éves.

Fagypont alatt vízágyúzott környezetvédő tüntetőket a német rendőrség akik az A49 autópálya építése ellen tiltakozva, az erdőirtást megakadályozandó foglalták el a Dannenröder erdő egy részét – írja a Deutsche Welle.

A rendőrség azután vetette be a nagyerejű vízsugarat, hogy a tiltakozók visszaállították egy raktárhoz vezető utat blokkoló, korábban lerombolt barikádjaikat, és petárdákat gyújtottak be.

Az aktivisták Twitter csatornája szerint ilyen hideg időben felelőtlenség a rendőrség részéről a vízágyú használata. A rendőrség szerint ugyanakkor teljesen szabályszerűen jártak el, miután többször is figyelmeztették az erdővédőket, hogy vízágyút vetnek be ellenük, amennyiben nem hagyják el az állásaikat.

 

A nap folyamán a tiltakozók többször összecsaptak a nagyjából 3-400 fős rendőri erővel, és csatornájukon többször kértek erősítést támogatóiktól (nem utolsó sorban azért is, mert fagypont alatt egészségtelen dolog vizes ruhában hosszabb ideig a szabadban lenni).

A rendőrség a vízágyú és a rohamrendőrök mellett páncélautóval is megjelent, amit az aktivisták képei alapján az akadályok elhárítására alkalmas tolólapáttal is felszereltek, és az erdővédők bejegyzése szerint erdészeti gépeket is felvonultattak.

 

Közzétette: Soli für Danni #waldstattasphalt – 2020. december 5., szombat

A tiltakozók több, mint egy éve állomásoznak a Frankfurttól (am Main) észak-keletre található erdőben az erdőirtás megakadályozására, a rendőrség pedig nagyjából egy hónapja próbálkozik a kiszorításukkal, számukra kapóra jön, hogy beálltak a fagyok, így az aktivistáknak mind nehezebb időjárási körülmények között kell átvészelniük a napokat és az éjszakákat, valamint olyan, máskor is elrettentő, de a fagyos időben kifejezetten veszélyes intézkedéseket, mint a vízágyúzás.

Az elmúlt egy évben az aktivisták lombkunyhókat és ellenállási vonalakat építettek ki az erdőben, amiket most a rendőrség félkatonai osztagai igyekeznek felszámolni, miközben az elmúlt napokban buszokkal is érkeztek újabb aktivisták az ország több pontjáról, hogy szembeszálljanak a hatóságokkal. A rendőrség kiemelte, hogy az eddig előállított tiltakozók különösen megnehezítették személyazonosságuk megállapítását, többek között ujjbegyeik összeragasztózásával, hogy ne lehessen tőlük ujjlenyomatot venni.

A 85 hektárnyi erdő kiirtását azzal indokolják a hatóságok, hogy így megnyílik az út az A49-es autópálya kibővítése előtt, ami lehetővé teszi majd a 201 ezres lakosú Kassel és a 84 ezres Gießen városok közötti közvetlen közlekedést, míg a települések autópályán jelenleg csak kerülőúton érhetők el. A szakasz természetesen a kiterjedt német autópályarendszer, Európa egyik, ha nem a legkomplexebb gyorsforgalmi úthálózatának integráns része lesz.

Németország közlekedési rendszerében fontos szerepet játszik a kiterjedt, és javarészt jó minőségű autópályahálózat, aminek több szakaszán egyedülálló módon sebességkorlátozás sincs érvényben, emellett a személyautók és a motorosok teljesen ingyenesen vehetik igénybe.

Német viszonyok között így a távolsági autós közlekedés versenyképes még a szintén viszonylag (bár nem ennyire) kiterjedt nagysebességű vasúthálózattal, pláne utóbbi borsos árai miatt – amiből fakadóan azok számára, akiknek nincs autójuk és nem tudják megfizetni a vasúti közlekedés magas árait, nehézséget jelent a hatalmas országon belüli távolsági közlekedés. Ebből fakadóan zöld és baloldali szervezetek, valamint a baloldali Linke párt és a Zöldpárt is támogatja a megfizethető vasúti közlekedés fejlesztését a szennyező autóhasználattal szemben (bár utóbbi párt a fennálló kapitalista rendszer zöldítése jegyében villanyautók mellett is teljes mellszélességgel áll ki).