A regionális középhatalmi szerepre törő Magyarországon a minimálbér a második legalacsonyabb az EU-ban
Rossz lovon ül az ország.
Rossz lovon ül az ország.
Noha a kormányunk szerint Németországban nem sztrájkolhatnak a pedagógusok, a helyzet ennél kicsit bonyolultabb.
Célország marad-e Olaszország a kelet-európai vendégmunkások számára a járvány után is?
Az önkormányzat leszavazta a helyi lakosság támogatását a civilek kontra betonmosntrum perben.
A hőmérséklet mínusz tíz fok alá eshet éjszakánként, ezért a kormány ugyanezt kéri.
A cég perrel fenyegette a szakszervezetet, ami szerint a brit törvények szélsőségesen munkásellenesek.
A földrengések helyszínén rengeteg kiszolgáltatott ember él, nőszervezetek is akcióba lendültek.
A tiltakozások eddigi formáival nem sikerült érdemi változást elérniük.
Sajnos a legnagyobb probléma nem a képmutatás, hanem az, hogy a nőket rendszeresen megszégyenítik.
Hogyan próbálják a biciklisfutárok kijátszani a munkájukat irányító algoritmust?
Egészségügyi szakdolgozók, orvosok és ápolók tízezrei özönlenek az utcákra.
Áram- és vízfelhasználásról, szennyvíz kibocsátásról, hulladékszabályozásról és a munkahelyi balesetekről kér ki adatokat a PM a kormánytól és más állami szervektől.
Újabb lépés az egészségügyben és az oktatásban dolgozók összefogása felé.
A G7 szerint megfordult a javuló trend.
Az áldozatok és az ellenállók sírjai mellett kapott emlékhelyet a nyilas vezető.
Mit mondhatnék a kérdésre: mi szükség van egyáltalán az elméletre?
Évértékelőt tartott a legnagyobb ellenzéki párt elnöke.
Rendkívüli sajtótájékoztatón reagált a minisztérium arra, hogy az orvosok rendkívüli nyomásgyakorlásra szólítottak fel a kormány egészségügyi reformjai ellen.
Nem kellene eltávolítani a filozófiából a radikalizmus tüskéit, mert abból csak a „transzcendencia” elhallgattatása és a jámbor filozófiatörténeti értelmezésekbe való menekülés következik. Losoncz Alpár Tamás Gáspár Miklósról.
Tegnap az MSZP, ma az LMP és a Momentum tartották meg a nagygyűléseiket, holnap Gyurcsány Ferenc értékel.
Nem viszik tovább az egészségügyet a hátukon, ha a kormány nem tesz az ellátás javítása érdekében.
A menekült diákoknak szánt program népszerű és eredményes volt, a diákok értetlenül állnak az egyetem döntése előtt.
Csupán 17 évvel a koleralázadás, és az első nagy reformgondolatok papírra vetése után nemcsak a magyar forradalom tört ki, de eddigre létrejött az a tábor is, amely a forradalom radikális kritikusa lesz.
Ha Luláék pusztán egy korábbi status quót kívánnak visszaállítani, a zavargók felelősségre vonása könnyen válhat igazságszolgáltatási keresztes hadjárattá.
Jelenleg az is előfordulhat, hogy egy 750 ezres kikiáltási áras autót 7500 forintért visznek el, ez pedig sem az adósnak, sem a végrehajtásnak nem kedvez.
A romániai pedagógusok is úgy látják, kevés fizetésért dolgoznak rengeteget.
Az óriásberuházásoknak biztosított kedvezmények sértik az egészséges környezethez való alapjogot és a jövő nemzedékeinek az érdekeit a párt szerint.
A bíróság szerint a háborúellenes aktivista beszéde alkalmas volt arra, hogy „megingassa a jogállamiságba vetett bizalmat és felbolygassa a lakosság pszichológiai nyugalmát”.
A katasztrófavédelmet győzködő lakosság, számos megválaszolatlan kérdés és jogos félelmek: a már most gigantikus méreteket öltő gödi Samsung-akkumulátorgyár újabb bővítéséről szóló közmeghallgatáson jártunk. Riport.