Cikktípus: Publicisztikák
A nem roma embereknek rá kell döbbenniük, hogy ami velünk történik, az ő ügyük is
Az Ide tartozunk! csoport azért tartja fontosnak a közösségi megemlékezés élményét, mert ez erősíti az együttérzést, ami attitűdváltáshoz vezethetne. Azonban a társadalomban óriási közöny tapasztalható.
Szalai Erzsébet: A WTF baloldal – egy év után
2015 augusztusában Jámbor András, a Kettős Mérce főszerkesztője vitát kezdeményezett a blogon WTF baloldal címmel. A felhívás nyomán elkészült 46 írásból kirajzolódó baloldali identitásokat elemző tanulmány legfontosabb következtetései.
Magyarország vezetői nem hisznek az emberi egyenlőség elvében
December 10-én van az Emberi Jogok Nemzetközi Világnapja, ebből az alkalomból az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) konferenciát szervezett múlt szerdán az Európai Parlamentben „Cigányellenesség: egy veszett ügy” címmel.
Vajon mikor lesz vége a habiszti cigánypolitikának?
Újabb nemzetközi jelentés hívja fel a figyelmet a magyarországi romák aggasztó helyzetére, és marasztalja el a magyar kormány politikáit.
A romákat a menekültek ellen, mindenki mást a romák ellen uszít a Fidesz – Habiszti!
Ez itt kérem, már komoly helyzet. Nem csupán szócséplés, bájolgás, utalgatás. Ami kormányzati retorika címén folyik, azt úgy hívják: közösség elleni uszítás.