Pharrajimos: megsemmisítés, elpusztítás, kiirtás – A roma holokausztra emlékezünk
A roma holokauszt tényének elhallgatása, tagadása, elferdítése, vagy épp lekicsinylő, bagatell megjelenítése nem használt a történelem közös feldolgozásának.
A roma holokauszt tényének elhallgatása, tagadása, elferdítése, vagy épp lekicsinylő, bagatell megjelenítése nem használt a történelem közös feldolgozásának.
A nemzetiségek jogairól szóló törvény szerint a nemzetiégeknek joga van érdekeit kifejezésre juttatni olyan területeken, mint a kulturális autonómia, oktatás, nevelés és érdekképviselet. Ennek lényeges intézménye a nemzetiségi önkormányzat.
Az eddigi szakpolitikai előrejelzések szerint, amennyiben megvalósul, a CSOK még inkább mélyítené a szakadékot a szegények és a jobb módúak között.
A magyar tudósítások nagy része azt erősíti bennünk, hogy ez már régen volt, semmi közünk hozzá, ez a balkáni / délszláv népek belső ügye, ezek már csak ilyenek, semmiben sem tudnak megegyezni, a horvátoknak nem tetszik, a szerbeknek igen, a bosnyákok meg ki tudja, mit mondanak.
Április 8-án a romák társadalmi egyenlőtlenségeire, az általuk elszenvedett emberi jogi sérelmekre és konstans hátrányos megkülönböztetésre is felhívjuk a figyelmet.
Marxista politikán mai marxista politikát értek, amelynek csak nagyon közvetett köze van a régi marxista politikákhoz, bár a problémák – a kapitalizmus sok tekintetben változatlan természete miatt – részben azonosak; a megoldási javaslatok nem.
A baloldali politika megteremtéséhez az uralkodó társadalmi képzelet erős alternatívájára volna szükség – véli Schein Gábor, író, aki az új baloldal kialakulásának lehetőségét a helyi közösségek megerősödésében látja.
A megfáradt és megvetett politikai elit leváltására alkalmas autonóm mozgalom még a kanyarban sincs, és nem is lesz mindaddig, amíg a radikalizmust bevállaló baloldalt az ellenzéki oldalon domináns liberálisok legalább olyan ellenségnek tekintik, mint a szélsőjobbot.
Baloldalinak lenni felelősségvállalást jelent. Felelősséget vállalni saját privilégiumainkért és mások fölösleges szenvedéséért.