A menekültellenes kampány, a rezsicsökkentés és még számtalan korszakos kommunikációs vívmány hirdeti nevét. Személye, megjelenése maga az Orbán-rendszer allegóriája, mostanában azonban méltatlanul keveset láthatjuk-hallhatjuk.
Petőfi Sándor ma is a nemzeti emlékezet egyik legfontosabb alakja. Azt manapság kevésbé szívesen emlegetjük azonban, hogy ő volt az első, aki a magyarság ügyét a világszabadság ügyéhez kapcsolta lírájában.
A szépség az, ami megóv minket az elidegenedéstől, de mégis szemlélhető távolságban tartja a dolgokat, így válik az egyetemes emberi termelés törvényévé. Ilyen törvény azonban a szenvedés is, amely behatárolja evilági szükségleteinket. A forradalom így válhat a megváltás evilági párjává: gyökereket ad a gyökérteleneknek, a szenvedőknek.
2017 úgy indult, ahogy Orbán Viktor rémálmát elképzeljük: NOlimpia, CEU-tüntetések, erősödő ellenzék, magára találó MSZP. Majd úgy folytatódott és zárult le, ahogy Orbán Viktor álmában elképzelte. Brutális propaganda, széteső ellenzéki pártok, soha nem látott Fidesz-előny, csöndes magyar társadalom.
Reggel négy óra van egy európai városban, télen. Sötét, csak a képernyő világít. De most fölgyújtom a villanyt, hogy megkeressem a kedves olvasónak szánt, elkésett ádventi idézetet.
Persze nem panaszkodni jöttem, hanem mesélni, hogy mi hogyan éltük meg 2017-et.
A Mérce szerzőinek év végi ajánlója az idei könyvtermésből.
A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerint a hálapénz nem feltétlenül rossz, és a CSOK minden fiatal pár lakhatását megoldotta.
A kelet-európai társadalomelméleti vitákból nem véletlenül tűnt el az osztályfogalom. Hasznos lenne újra felfedeznünk az osztályviszonyokat, még akkor is, ha ez a nemzeten belüli konfliktusok feltárásával jár.
A Political Critique riportere, Dawid Krawczyk az USA egyik déli államába, Georgiába repült, hogy jobban megértse azokat, akik az elnöki székbe szavazták Trumpot.
