A tegnapi Ne menj suliba! tüntetésen a Kossuth téren több ezer középiskolás követelt „igazságos, demokratikus és modern oktatást”. Az oktatási mozgalom lanyhulása mellett ez egy nagyon is figyelemre méltó tömeg, a tudósításokban persze így is visszatérő gondolat a tüntetők részéről, hogy az ügy súlyához képest ez még mindig kevés. A 444 videós riportjában azonban van egy momentum, amit érdemes ebből a szempontból kiemelni: két Kaposvárról érkező fiatal nem vállalja az arcát, mert félnek a következményektől.

A tüntetésen és a tüntetőkről készített 444-es videóriportban a szokásos, közoktatással kapcsolatos panaszokat mondták el a megszólalók. A diákok és a pedagógusok túlterheltek és szoronganak. A tananyag nagy részének a fiatalok nem sok hasznát látják, az oktatás nem veszi figyelembe az igényeiket, túlságosan a tárgyi tudásra, nem pedig a gondolkodásra, a tudás alkalmazására, együttműködésre nevel.

Ezeket a dolgokat nagyrészt tudja vagy érzi az, aki járt a magyar iskolarendszerben, ha más formában nem, hát úgy, hogy iskolába járni többnyire szorongással és unalommal jár.

Olyan közhelyek ezek, mint az, hogy a kórházakban hiány van kötszerből, és gyakran megalázzák az embert.

Mint ahogy az is egyre inkább közhellyé vált, hogy az érintettek úgy érzik, a véleményük nem érdekli azokat, akik változtatni tudnának a helyzeten.

És ezeket az alapvető igazságokat mégsem olyan könnyű kimondani.

A 444 videójában egy ponton feltűnik két fiú, akik nem vállalják az arcukkal a véleményüket. Ahogy elmondják, Kaposvárról jöttek, és félnek attól, hogy ha kiderül, hogy tüntetni voltak, akkor annak következményei lesznek, elsősorban nem is magukra, hanem a szüleikre nézve.

„Kaposvárról jöttünk, ami már 20 éve fideszes, és hát, nem nagyon kéne…”

Tehát fiatal emberek érzik úgy, hogy ha elmondják azokat a problémákat, amelyek őket a mindennapjaikban a leginkább érintik, akkor őket vagy a szüleiket hátrány érheti.

Sajnos ez a félelem ma egyáltalán nem alaptalan: hány olyan történetet hallottunk az elmúlt években, hogy diákoknak, pedagógusoknak, egyetemi tanároknak és más állami dolgozóknak megtiltották, hogy elmondják a véleményüket? És hallottunk számos olyat is, hogy emberek a véleményük vállalása miatt vesztették el munkájukat.

És hát Kaposvár nem zsákfalu, ahol a túléléshez szükséges igazodási pont az a tény, hogy a polgármester, a pap vagy az egy darab helyi vállalkozó kénye életekről dönthet. Kaposvár megyeszékhely, egyetemi város és regionális gazdasági központ.

A 444-videó jelenete megint arra mutat rá, hogy a megfélemlítés és az elhallgattatás alapvető funkciói ennek a rendszernek:

ha a helyi fideszes vezetés vagy gazdasági elit elő tudja állítani a félelemnek azt a légkörét, amiben az állampolgárok úgy érzik, nem éri meg megszólalni, akkor a legalapvetőbb igazságok kimondásához, a legelemibb érdekek képviseletéhez is nagy bátorság szükséges.

Ezért fontos az oktatás és az egészségügy problémái mellett arról is beszélnünk, hogyan lehet a politikai elnyomást létrehozó anyagi függés és kiszolgáltatottság ellen fellépni, akár a munkahelyi érdekvédelem vagy a politikai képviselet csatornáin keresztül, akár a közvetlen politikai nyomásgyakorlás eszközeivel.

És hogyan lehet szolidaritást vállalni azokkal, akik azért kerülnek veszélybe, mert érdekeiket, véleményüket képviselik.

(Címoldali fotó: MTI – Szigetvári Zsolt)