Az elfuserált(?) lázadás éve
Napok óta gondolkodom rajta, hogyan fogalmazzam meg, miért nem érzem mégsem teljes kudarcnak az elmúlt háromszázhatvanvalahány napot.
Napok óta gondolkodom rajta, hogyan fogalmazzam meg, miért nem érzem mégsem teljes kudarcnak az elmúlt háromszázhatvanvalahány napot.
Bocsássák szabadon a törökországi politikai foglyokat, híreseket és ismeretleneket, baloldaliakat és vallásos konzervatívokat, bármilyen nemzetiségűeket.
„Én vagyok a magyar demokrácia utolsó védőbástyája” – nyilatkozta a Die Pressének Vona Gábor, a Jobbik elnöke.
Halász János szerdán arról beszélt, a sokgyermekes családoknak ma már „szinte nem is kell adót fizetniük.” Nem bontotta ki az igazság minden részletét.
Az ételosztások akadályozásánál igazságtalanabb, érthetetlenebb és károsabb hatalompolitikai húzás kevés van a Fidesz rendszerében.
Az év emberei azok az anyák és apák, akik minden nehézség ellenére megpróbálnak gondoskodni a családjukról, azok a nagyik, akik almáspitét sütnek az unokáiknak, és erejükön felül segítik rászoruló gyermekeieket, az ápolók, akik egy roskatag rendszerben gondoskodnak a betegeikről, a pedagógusok, akik használható képességekkel próbálják felvértezni diákjaikat.
A kormányszóvivő szerint a valóságról kell beszélni. De kinek a valóságáról?
Amíg felnövünk, rengeteg olyan történetet hallgatunk végig, amiben férfiak a végtelen szerelemtől megszállva súlyosan bántalmazzák vagy meggyilkolják partnerüket, és ezt általában romantikusnak is kell gondolnunk.
Kik írták alá idén a legelőnyösebb szerződéseket, kinek sikerült ennek ellenére elbújnia a nyilvánosság elől, és amúgy ki áll Tarjányi Péter mögött?
1867. december 21-én jött létre a Habsburg-monarchiában a jogállam, de a magyar nyelvű sajtóban nincs nyoma. A szabadelvű-alkotmányos jogállamot nemcsak fölszámolták a köztársasági jellegétől is megfosztott Magyarországon, hanem el is felejtették.