Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Fidesz szerint meg kell védeni a családokat a baloldaltól

Ez a cikk több mint 6 éves.

Novák Katalin államtitkár sajtótájékoztatóját követően szerdán Halász János, a Fidesz képviselője arról beszélt,

A 2018-as választás tétje  az is, hogy meg tudjuk-e védeni a magyar családokat, az eddig elért eredményeket, a bevezetett támogatásokat, vagy újra ugyanazok kerülnek hatalomra, akik amit csak lehetett, elvettek a magyar családoktól és létbizonytalanságba taszították őket.

Álláspontja illusztrálásaként Halász felidézte, szerinte Orbán Viktor kormánya a leginkább családbarát, és a jövő évtől kiterjesztik a kétgyermekeseknek járó adókedvezményt, meghosszabítják a diplomás GYED-et, és a harmadik gyermek után „csökkenthető lesz a jelzáloghitel” is. Kiszélesedik a lombikprogram, és új adókedvezményeket várhatnak a fiatal házasok is, sorolta a terveket Halász.

Az ellenzék a fideszes politikus szerint ezzel szemben „mindent elvenne” a magyar családoktól, és Gyurcsány Ferenc megszorításpolitikát akasztana a nyakukba. Halász azt állította, hogy a kormány családpolitikai terveivel szemben a baloldali ellenzéki pártoknál nem áll semmiféle politikai terv ezen kívül.

Halász azt is hozzátette, érthetetlen, miért ellenzi a baloldal a kormány családi adórendszerét, hiszen szerinte az „még havi szinten is több tízezer forinttal többet hagy a családok zsebében; a legalacsonyabb keresetű gyermekes családoknak, illetve a nagycsaládosoknak gyakorlatilag adót fizetniük sem kell.”

Az ellenzéki pártok valóban nem támogatják a harmadik Orbán-kormány terveit, a szociálpolitika elemzései erre nyomós okokat is szolgáltatnak számukra. A Nemzeti Együttműködés Rendszere ugyanis alapjaiban változtatta meg a családpolitikát, lényegében kettészakította az országot: a tehetősebbek sokkal több segítséget kapnak az államtól, míg a szegényebbek felép szinte minden hidat lerombolt a kormány.

Míg az EU-s átlagban a magyar állam az elsők között van a GDP-arányosan családtámogatásra fordított pénz tekintetében (3,57%), addig ezek a szociális transzferek főleg az egyenlőtlenséget növelték.

Szikra Dorottya, az MTA kutatója ,a 444-nek érzékletesen illusztrálta is a kialakult helyzetet. Míg egy munkanélküli szülőkkel rendelkező család esetében az egyetlen elérhető családpolitikai támogatás a családi pótlék 2009 óta szinte összegszerűen sem változott, addig a minimálbéres családok által elérhető transzferek 98,000 forintról 178,000 forintra változtak az elmúlt tíz évben. Egy átlagbéres família ezzel szemben 160,000 forintról 325,000 forintra növelhette a számára elérhető családi pótlék, GYES és adókedvezmény mértékét.

Grafika: Szabó Sári/444.hu, Adatok: MTA TK Szociológiai Intézet

Így tehát míg egy munkanélküli és egy átlagbért kereső által elérhető családpolitikai támogatás közötti különbség 2009-ben – a gazdasági világválság legkeményebb évében – körülbelül 84,000 forint volt, addig ez ma – egy gazdasági növekedési időszakban – több, mint 200,000 forint.

Igencsak kétséges tehát, hogy Halász János állítása szerint, annyival rosszabbul járnának a szegények, még akkor is, ha valamilyen érthetetlen oknál fogva éppen a Gyurcsány-Bajnai féle megszorítópolitika térne vissza 2018 tavaszán.

Címlapkép: Fidesz.hu