Zsámbékon tölthet fel egy bányát a cég, amelyet a helyiek kergettek el tavaly egy pilisi bányanyitás előtt
2016-ban még nem az önkormányzat rekultivációt, most már nincs vele baj.
2016-ban még nem az önkormányzat rekultivációt, most már nincs vele baj.
Egy esetleges 2022-es választási győzelemet követő közös kormányzás alapelveit ismertették, majd az ezeket tartalmazó dokumentumot közösen alá is írták az ellenzéki pártok vezetői keddi sajtótájékoztatójukon az Országházban.
Szerintük minden nyugdíjas legalább 50 ezer forintot kapjon, a 400 ezer forintnál magasabb nyugdíjjal rendelkezők ne kapjanak 100 ezer forintnál többet.
A Magyar Orvosok Szakszervezete utólag pontosította a hétfői interjúban elhangzottakat, de többeket nem győzött meg a magyarázatuk.
Az MSZP megkérdezi Orbánt, miért csak az önkormányzatokra vonatkozik a közszolgáltatási díjak emelésének tilalma, az állami cégekre miért nem.
A kiadvány már első ránézésére is jóval információgazdagabb, mint a magyar kormány hivatalos vakcinainfó-oldala, a vakcinainfo.gov.hu.
A fűtéskorszerűsítés és az egészségesebb fűtési formákra való áttérés azonban meglehetősen költséges.
Louie Gohmert texasi republikánus képviselő indítványa felhatalmazta volna volna Mike Pence alelnököt, hogy írja felül az elektori szavazás végeredményét a kongresszus január 6-án esedékes ülésén.
Ma sem azt kéri számon a Heti Hetesen senki, hogy provokatív, kritikus, gúnyos vagy neadjisten elfogult lett volna az a hang, amely a védjegyévé vált, hanem azt, hogy nem ismert ebben mértéket és következetességet, és ezzel máig nem néz szembe.
Nemcsak a tavalyi, 8 százalékos emelés után néz ki kevésnek a legkisebb bérek várható emelése a 2021-es évre, amelyről szerdán szülteik majd döntés.