Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Semmilyen kompenzációt nem ígért a kormány csőd szélére kerülő városoknak

Ez a cikk több mint 3 éves.

Csütörtökön tartották az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának ülését, amelyet azért kezdeményeztek az önkormányzatok a Belügyminisztériumnál, mert a tavalyi év végén rengeteg olyan kormányzati döntés született, aminek hatására nagyon nehéz helyzetbe kerültek a települések. Az ülésen – amelyen a kormány is képviseltette magát – elhangzottakról Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestrere és Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének (MÖSZ) elnöke és Gödöllő polgármestere számolt be online sajtótájékoztatón.

Szerdai közös közleményük szerint Magyar Önkormányzatok Szövetsége a Budapesti Önkormányzatok Szövetségével közösen az alábbi elvárásokat fogalmazta meg a kormány és az önkormányzati szövetségek egyeztetésére:

  1. Az egyeztetésen kerüljön napirendre a koronavírus-járvány miatt az önkormányzatoknál keletkezett többletköltségeknek és elvonásoknak, a bevételkiesésekkel arányos kompenzációja.
  2. Az egyeztetésen a kormány adjon részletes tájékoztatást a helyi iparűzési adó felére csökkentése miatt az önkormányzatoknál keletkezett károk kompenzációjának módjáról.
  3. Mind a 25 ezer fő alatti települések kompenzációja, mind pedig a 25 ezer fő feletti városok kártalanítása csakis átlátható, ellenőrizhető módon, mindenféle politikai szemponttól mentesen történhet.
  4. A kormányzati megszorítások 7-szer nagyobb mértékben sújtják az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, a kompenzációs rendszer azonban nem lehet más, csakis normatív, a települések kompenzációs eljárásában semmiféle egyedi alkuknak helye nincs. Határozottan tiltakozunk az ellen, ha a kormány a magyar településeken élő polgárok között politikai véleményük alapján kíván különbséget tenni.
  5. A karácsonyi ünnepek idején hozott, a fideszes vezetésű megyei jogú városokkal az ellenzéki vezetésűek kárára kivételező pénzosztási gyakorlat megváltoztatásával a kormány a megszorítások miatt kieső bevételek arányában, politikai szempontoktól mentesen biztosítson működési kompenzációt a megyei jogú városok számára, a közszolgáltatások biztonságos ellátása érdekében.
  6. A kormány a megszorításival okozott károk kompenzálásáról csakis az önkormányzati szövetségekkel egyetértésben hozzon döntést a fenti elveknek megfelelően.

Gémesi csalódottságát fejezte ki, mert nem kaptak választ az olyan kérdésekre, mint hogy miként igyekszik a központi költségvetés kárpótolni az önkormányzatokat olyan, a koronavírus okozta válságra hivatkozva megtett lépések miatt, mint:

  • a gépjárműadó beszédési komptenciájának elvétele
  • a parkolási díjak elegngedése
  • a köszolgáltatásokon keresztüli adóbevételek növelésének tiltása
  • az iparűzési adó megfelezése

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a helyi iparűzési adó megfelezése idén azt jelenti, hogy a települési önkormányzatok várhatóan 220 milliárd forintot, bevételük 9 százalékát, a fővárosi önkormányzatok pedig közel az ötödét, 18 százalékát bukják el.

A fentiek mellett azt is megkérdezték a találkozón a kormányt képviselő Berczik Ábel államtitkártól, hogy milyen alapon kaptak „karácsonyi ajándékként” a fideszes vezetésű önkormányzatok  1,38 milliárd forintot, és mi indokolta a 25 ezer alatti települése automatikus kompenzációját, míg a nagyobb települések semmit sem kaptak.

Gémesi szerint annyi volt a válasz, hogy a magasabb lélekszámú települések ipari kapacitása nagyobb, ezért nem automatikus a kompenzációjuk, de hogy végül is milyen jellegűt kapnak és mikor, az nem derült ki a találkozón.

Karácsony Gergely szerint sincs ok örömre a mai egyeztetés után, mert láthatóan szakmai-államtitkári szinten nincs semmilyen egyeztetés azzal kapcsolatban, hogy az önkormányzatokat érintő elvonásoknak milyen pénzügyi kompenzációja lesz.

A főpolgármester kifejtette: az iparűzési adó megfelelzése önmagában egy vithatható döntés, hiszen a nettó árbevétele után fizetik a vállakkozások, tehát a kormány azoknak segít a csökkentésével, akiknek egyébként sem volt kiesése. Karácsony úgy véli, méltatlan az a helyzet, hogy Budapestnek úgy kell újraindítania a gazdaságát, hogy az önkormányzatoknak „lövésük nincs arról, hogy a kormány milyen kompnzációt tervez”.

A főpolgármester szerint a kormánynak ez a politikája első- és másodrangú állampolgárokra osztja az embereket aszerint, hogy kormánypárti vagy nem kormánypárti településen élnek.

Karácsony elmondta, hogy a találkozón a MÖSZ és a BÖSZ (Budapesti Önkormányzatok Szövetsége) azt az álláspontot képviselte, hogy teljes körű és automatikus kompenzációra lenne szükség, és nincs semmi indoka annak, hogy a 25 ezres lélekszámnál nagyobb városknálnál ezt miért ne lehetne megtenni.

Karácsony szerint bár eredetileg nem volt az ülés napirendjén, de ő maga szóba hozta azt, hogy az önkormányzatok szívesen részt vennének a tömeg oltás segítésében, mert szerintük ez egy közös nemzeti cél, és a gazdasági szereplőknek is ez lenne az érdekük. A főpolgármester elomndta, veszélyesnek látják, hogy a kormány nem osztja meg az ezzel kapcsolatos információkat, hozzátéve, hogy az önkormányzatok bevonása nélkül nem is lehet a kívánt mennyiségű oltást beadni rövid idő alatt.

Az is szóba került, hogy a budapesti közszolgáltatások használói mennyit érzékelnek majd a főváros csődközeli helyzetéből. Karácsony erről azt mondta,  nem tudják garantálni, hogy műkdöképesek maradnak a közszolgáltatások, ugyanakkor azt remélik, hogy a 2021-es évere még elegendőek lesznek a főváros pénzügyi tartalékai, ’22-re pedig abban bíznak, hogy „megváltozik a kormány hozzáállása”.

„De inkább menjen csődbe a főváros, minthogy szüneteljenek azok a szolgáltatások, amelyeket joggal várnak el a budapestiek”

– tette hozzá Karácsony.

A főpolgármester szerint lehetnek majd „költségcsökkentő racionalizálások” az önkormányzatoknál, de szerinte mindenhol arra fognak törekedni, hogy a lakosság minél kevesebbet érzékeljen a pénzhiányból.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter mai kormányinfón elhangzott mondatát, miszerint „Budapest az ország leggazdagabb városa” végtelenül cinikusnak nevezte Karácsony, mondván, a főváros „gazdag város szegény önkormányzatokkal”, és szerinte ha a kormány értelmes doglokra költené az adófizetők pénzét, akkor nem kellene a csőd közelébe sodródniuk ezeknek az önkormányzatoknak.

A fővárosi önkormányzat készül arra, hogy intenzív lakossági tájékoztatásba kezd a budapesti önkormányzatokat érintő elvonásokról – mondta el Karácsony Gergely.

Arról, hogy mikor folytatódhat a tárgyalás a kormánnyal, Gémesi György azt mondta: ígéret nincs rá, de az önkormányzatok fogják kezdeményezni, hogy legyenek még ilyen találkozók.

Mint arról korábban a Mércén beszámoltunk, több megye jogú város és a főváros is a díszkivilágítások lekapcsolásával tiltakozott, a fentiek alapján is egyértelműen a valóban rászoruló vállalkozásokat nem célzottan, de az önkormányzatok költségvetését súlyosan érintő döntés ellen.

Orbán Viktor miniszterelnök a megyei jogú városokkal való egyeztetéseken egyszerűen „lesöpörte az észérveket”, és az önkormányzatok legfontosabb bevételét jelentő HIPA megfelezésével több polgármester szerint is nem titkoltan megkezdte „a magyar önkormányzatiság kivégzését”.

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd