Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Önkormányzati szövetség: A kormányzati megszorítások hétszeresen sújtják az ellenzéki vezetésű településeket

Ez a cikk több mint 3 éves.

Közös állásfoglalást adott ki a Magyar Önkormányzatok Szövetsége és a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége, melyben a kormánnyal való holnap egyeztetésre fogalmazzák meg elvárásaikat.

„A magyar városok és falvak működőképessége, a településeink polgárainak az önkormányzatok által biztosított közszolgáltatások ellátása a tét az önkormányzati szövetségek és a kormány soron következő egyeztetésén, az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának (ÖNET) január 14-i ülésén.”

A két szövetség az önkormányzatoknál jelentkező többletkiadások és elvonások kompenzációjáról és a lefelezett iparűzési adó pótlásának módjáról vár tájékoztatást a kormánytól. Emelett megjegyzik, hogy a kártalanítás csakis átlátható, ellenőrizhető módon, mindenféle politikai szemponttól mentesen történhet.

Határozottan tiltakoznak az ellen, hogy a kormány a magyar településeken élő polgárok között politikai véleményük alapján tegyen különbséget.

Az önkormányzati szövetségek közleménye szerint a kormányzati megszorítások hétszeresen sújtják az ellenzéki vezetésű településeket.

Megjegyzik azt is, hogy bár a kormány január elejére ígérte az egyeztetés napirendjének közzétételét, még sincs tudomásuk arról, hogy milyen napirendi pontokat kíván megtárgyalni a kormány az önkormányzati szövetségekkel.

A két önkormányzati szervezet hat pontban határozza meg a helyhatóságok működésével, anyagi helyzetével és a járvány kezeléssel járó többlet kiadásokkal kapcsolatos elvárásokat:

  1. Az egyeztetésen kerüljön napirendre a koronavírus-járvány miatt az önkormányzatoknál keletkezett többletköltségeknek és elvonásoknak, a bevételkiesésekkel arányos kompenzációja.
  2. Az egyeztetésen a kormány adjon részletes tájékoztatást a helyi iparűzési adó felére csökkentése miatt az önkormányzatoknál keletkezett károk kompenzációjának módjáról.
  3. Mind a 25 ezer fő alatti települések kompenzációja, mind pedig a 25 ezer fő feletti városok kártalanítása csakis átlátható, ellenőrizhető módon, mindenféle politikai szemponttól mentesen történhet.
  4. A kormányzati megszorítások 7-szer nagyobb mértékben sújtják az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat, a kompenzációs rendszer azonban nem lehet más, csakis normatív, a települések kompenzációs eljárásában semmiféle egyedi alkuknak helye nincs. Határozottan tiltakozunk az ellen, ha a kormány a magyar településeken élő polgárok között politikai véleményük alapján kíván különbséget tenni.
  5. A karácsonyi ünnepek idején hozott, a fideszes vezetésű megyei jogú városokkal az ellenzéki vezetésűek kárára kivételező pénzosztási gyakorlat megváltoztatásával a kormány a megszorítások miatt kieső bevételek arányában, politikai szempontoktól mentesen biztosítson működési kompenzációt a megyei jogú városok számára, a közszolgáltatások biztonságos ellátása érdekében.
  6. A kormány a megszorításival okozott károk kompenzálásáról csakis az önkormányzati szövetségekkel egyetértésben hozzon döntést a fenti elveknek megfelelően.

Az aláírók Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, dr. Kiss László, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Karácsony Gergely, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének és a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének társelnöke.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a helyi iparűzési adó megfelezése idén azt jelenti, hogy a települési önkormányzatok várhatóan 220 milliárd forintot, bevételük 9 százalékát, a fővárosi önkormányzatok pedig közel az ötödét, 18 százalékát bukják el. Ennek kompenzálása teljes egészében a kormány kegyétől függ majd.

Ráadásul az már most látszik, hogy a HIPA lefelezése nem nyújt célzott támogatást az arra leginkább rászoruló vállalkozások számára, hanem a külföldi és NER-es hátterű cégeknek nyújt további kedvezményeket.

Több megye jogú város és a főváros is a díszkivilágítások lekapcsolásával tiltakozott, a fentiek alapján is egyértelműen a valóban rászoruló vállalkozásokat nem célzottan, de az önkormányzatok költségvetését súlyosan érintő döntés ellen.

Orbán Viktor miniszterelnök a megyei jogú városokkal való egyeztetéseken egyszerűen „lesöpörte az észérveket”, és az önkormányzatok legfontosabb bevételét jelentő HIPA megfelezésével több polgármester szerint is nem titkoltan megkezdte „a magyar önkormányzatiság kivégzését”.

A kormány a fideszes vezetésű városoknak karácsonykor külön, feltételhez nem kötött 1,38 milliárdos támogatást nyújtott, ezzel együtt egyes ellenzéki vezetésű önkormányzatoknak csak bizonyos célokhoz rendelt támogatást tudott adni.

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán