Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem kér a négyszázalékos minimálbér-emelésből a Magyar Szakszervezeti Szövetség

Ez a cikk több mint 3 éves.

Nem fogadja el a 2021-es minimálbér-emelés négyszázalékosra tervezett mértékét a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) – írja a Népszava.

A szakszervezeti konföderáció a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) többi tagjához hasonlóan csütörtök-pénteken kapta meg megvitatásra  az idei minimálbér-emelés megállapodástervezetét, amelynek értelmében február 1-től a minimálbér és a garantált bérminimum 4 százalékkal emelkedhet, vagyis így bruttó 167 400 forintra nőne a minimálbér, a  garantált bérminimum pedig 219 ezer forintra.

A kérdésről péntek kora délután szavazott a MASZSZ tagsága, és a többség elutasítóan nyilatkozott.

A Népszavának a MASZSZ elnöke, Kordás László azzal érvelt a megállapodás ellen, hogy az ilyen mértékű emelés éves szinten nem jelentene valójában még 4 százalékos béremelést sem, csak 3,6 százalékot, hiszen a tárgyalások elhúzódása miatt csak februártól lépne életbe. „Márpedig a MASZSZ legalább 5 százalékos minimálbéremelést szeretett volna elérni az idei évre. A Takarékbank elemzői az idei évre 8 százalékot is meghaladó átlagkeresetnövekedést várnak. Ha eközben a legkisebb bérek csupán 3,6 százalékkal emelkednek, akkor még nagyobb lesz a dolgozók közötti bérszakadék” – nyilatkozta a lapnak Kordás.

A januári kiséssel számított 3,6 százalék épp, hogy „fölé lő” csak az emlúlt tíz év legalacsonyabb mértékű, 2014-es és 2015-ös minimálbér-emeléseinek, amelyeket ebben a cikkben foglaltunk össze.

A Mércén is beszámoltunk arról, hogy  2020 végén nem történt meg a következő évi minimálbér-emelés mérétékének bejelentése, miután a munkaadói és a munkavállalói oldal álláspontjai nem tudtak közeledni egymáshoz: a novemberben kezdődött egyeztetéseken a szakszervezetek kezdetben 10 százalékos növelést kértek, a munkáltatók viszont egyáltalán nem láttak lehetőséget az emelésre. Később a szakszervezetek ragaszkodtak volna ahhoz, hogy idén legalább 5 százalékkal emeljenek, ezzel szemben azonban a munkáltatók szövetsége csupán 3 százalékot ajánlott fel. A kormány pedig újévkor 2–3 hét időt kért a kormány a szakszervezetektől, hogy kialakítsa saját véleményét a kérdésben.

A legutóbbi, szerdai egyeztetésen aztán a hírek szerint a három szakszervezeti szövetségből egy, a Munkástanácsok már elfogadta a munkaadók új, 4 százalékos javaslatát. Ez egyben azt is jelenti, a  munkaadói szervezetekkel együtt így a VKF hat tárgyalófeléből négy egyetért vele, ez alapján pedig szinte biztos, hogy 4 százalékkal emelkedik idén a minimálbér.

Emlékezetes, hogy a MASZSZ nem először nem adja a nevét a megállapodáshoz: 2015-ben és 2018-ban sem tartották elfogadhatónak azt.

(Népszava)

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs