Az államtitkár tagadja, hogy baj lenne a sztrájkot belengető BME-s dolgozók béreivel
A kormány szerint rengeteg pénzt és korlátlan autonómiát biztosítanak a műegyetemnek, a dolgozók viszont nagyon nem így látják.
A kormány szerint rengeteg pénzt és korlátlan autonómiát biztosítanak a műegyetemnek, a dolgozók viszont nagyon nem így látják.
A következő években jelentős pénzösszegekről mondanak le a dolgozók a szakszervezet szerint, ha most elfogadják a munkáltató ajánlatát.
A minisztérium eredeti ajánlatánál magasabb béremelést sikerült kiharcolniuk a Volán-dolgozóknak, azt azonban végül nem tudták elérni, hogy ne három évre előre rögzítsék a béremelés feltételeit.
A szakszervezet nem enged az idei 90 ezer forintos béremelésből, amivel az inflációt erősebben megsínylő munkavállalók bérét lehetne közelíteni a jobban keresőkéhez.
Az Egységes Diákfront felhívta a figyelmet a kormány nagy garral meghirdetett terveinek visszásságaira, és arra is, a béremelés csupán követeléseik egy része volt, tanszabadságot is akarnak.
Korábban még a 25 százalékos béremelést is irreálisnak tartották a Volánbusznál a kormányzati emberek, december 29-én kiderült, hogy ennél lényegesen többet kapnak majd a tanárok és rendvédelmi dolgozók. Megkérdeztük a sztrájkoló sofőrök szakszervezetét, mire számítanak az új évben.
A jövő héten további eredményekért demonstráló Egységes Diákfront beszélt lapunknak terveikről.
A dolgozók még mindig nem tudhatják, mekkora béremelésre számíthatnak idén.
Teljesen mindegy, mit állít Lázár János és a MÁV-Volán, van-e pénze vagy nincs, hiszen közfeladatot ellátó vállalatról van szó, amelyet akkor is működtetnie kell az államnak, ha történetesen veszteséges.
Amennyiben nem teljesülnek a követeléseik január elején újabb sztrájk jöhet.