Úgy fest, az akkumulátoripar témájában az elmúlt években felhúzott politikai barikád két oldala közül a fideszes térfél meggyőződését befolyásolta jobban a tavaszi kormányváltás. A szabálytalanul működő üzemek szankcionálásáért évek óta tüntető civilek ugyanis pénteken éppen úgy vonultak utcára a legfrissebb skandalum hatására Debrecenben, mint azelőtt éveken keresztül.  A fideszes polgármester viszont már elzavarná a kínai akkumulátoriapari beszállítót a hajdúsági városból, miután kiderült, hogy tizenháromezerszeres alumíniumszennyezést mértek a Semcorp gyáránál. Ez ahhoz képest komoly fejlemény, hogy a cég városba településéhez korábban maga is tevékenyen hozzájárult, és bár az április választások célegyenesében már árnyaltabb véleményt fogalmazott meg a működéséről, egészen a legutóbbi, szélsőségesen súlyos szabályszegés megállapításáig következetesen megvédte a Semcorpot.

De mi a helyzet a fideszes sajtó által „Magyarország gazdasági érdekeinek tudatosan ártó, külföldről finanszírozott álcivileknek” titulált emberekkel? Ők, egészen konkrétan a Mikepércsi Anyák és társszervezeteik képviselői megtartották a NER utáni éra első akkugyárellenes tüntetését. Ezzel bizonyos értelemben jó példát mutattak az ország összes érdekvédelmi szervezetének, hiszen tüntetni akkor kell, amikor botrány van, függetlenül attól, hogy milyen színű a kormány, és egészen addig kell így tenniük, míg a követeléseik célba nem érnek. 

A demonstrációnak az adott érdekes színezetet, hogy az elhangzott követelések legtöbbjének címzettje a korábbi tüntetésekkel ellentétben most nem a kormány volt. Annyiban megszólíttattak Magyar Péterék is, hogy az akkuipari beruházások ártalmai ellen fellépő civilek ernyőszervezete, az Akárteis javaslatcsomagját a TISZA-kormány figyelmébe ajánlották. Emellett egy másik, igen fontos követelés is elhangzott az ország új vezetése felé: helyezzék hatályon kívül azt a Fidesz-kormány által hozott jogszabályt, amely az akkumulátorgyárakat kiszolgáló vízvezetékeket „az ország védelme és biztonsága szempontjából jelentős infrastruktúrák” közé emelte, ezzel többek között megakadályozva azt, hogy a vízszolgáltatás korlátozását a lakosság helyett ezeken az üzemeken lehessen kezdeni az olyan pusztítő hőségriadók idején, mint amilyen a múlt heti is volt. 

Ezen túlmenően azonban a tüntetők a szerintük ma is a kormányhivatalokban jelenlévő, az akkugyárakat Debrecenbe engedő, azokkal kesztyűs kézzel bánó fideszes mélyállamra, valamint a velük együttműködő önkormányzatra zúdították haragjukat. Kozma Éva, a korábban magát a Tisza előválasztásán is megmérettetető mikepércsi anya így írta le a demonstráció politikai környezetét:

„Legyünk egyértelműek! Ez a kiállás nem a TISZA-kormány elleni tüntetés. Hogy is lehetne az? Nem egészen két hónapja vezetik az országot, és pontosan tudjuk, hogy néhány hónap alatt még nem lehet csodákat tenni. Bizalmat kaptak, a mi bizalmunkat is.A munka elindult, de látjuk, a közigazgatás alsó szintjeire még nem ért el a változás. Addig viszont résen kell lennünk nekünk, civileknek is, mert körülöttünk, főleg Debrecenben, még mindig a Fidesz malmai őrölnek. A Fidesz-lojalitás van jelen a kormányhivatalokban, a hatóságoknál és az önkormányzatnál. És Fidesz-logika mentén működnek az akkumulátoripar képviselői is. A feladatunk világos, fel kell hívnunk a figyelmet a hatóságokat működtető vezetőkre, akik ugyanazok, akik az engedélyeket kiadták. […]El kell távolítani az összes olyan szakembert vagy hatósági vezetőt, aki ideengedte a szennyező gyárakat, és még mindig lojális hozzájuk.”

A Kozma Éva által leírt jelenségre rímel a gödi akkugyár – amely a TISZA egyik kiemelt kampánytémája volt – működési anomáliái ellen fellépő civilek tapasztalata is, amely szerint – kormányváltás ide vagy oda – a zöldhatóság továbbra is semmibe veszi a szakértői véleményeket, legalábbis a legutóbbi, zajmérési jegyzőkönyveikre kapott kormányhivatalai válasz erről tanúskodik.

Az, hogy a közigazgatás újraszervezése tekintetében a TISZA kihívásokkal küzd, már több különböző területen a felszínre tört. Az új kormány dilemmája lényegében az, hogy egy ekkora országban a megfelelő tapasztalat és szaktudás hiányában gyakorlatilag lehetetlen tetőtől talpig kicserélni és működőképes állapotba hozni a teljes állami gépezetet, még ha a mikepércsiek által vázolt politikai lojalitási probléma – legalábbis szerintük – hasonló megoldást is kívánna. Ha pedig valahol túl erélyesnek bizonyul a személycserék tekintetében a kormány, előfordulhat, hogy a gyereket is kiönti a fürdővízzel, tehát olyanoktól veszi el a további munka lehetőségét, akik adott  esetben értékes szolgálatot tehetnének az államnak.

Talán éppen ezt a káderproblémát hidalhatná át a választási programban is megígért  „főhatóság” amelyet Gajdos László a Semcorp-botrány kapcsán jelentett be, és amely a kormány szerint egy szeptemberre felálló, az akkumulátorgyárakat „kiemelten szigorúan ellenőrző” szerv lesz. Más logikát nehéz is elképzelni, hiszen a törvényeket elvileg a kormányhivatalok is be tudnák tartatni, ha akarnák, illetve ha kapnának hozzá megfelelő jogszabályi eszközöket. Persze azt is látni kell, hogy van itt egy, a hivatalnokok kinevezésénél még súlyosabb döntési helyzet is: az akkugyárakkal szembeni vasszigor érvényesítése nem járhat anélkül, hogy az új kormány világos irányt tudjon kijelölni a gazdaság számára. Ha nem az akkuipar alá tesz pénzt, jogi fegyvereket és politikai paripákat, akkor mégis pontosan mitől és milyen időtávlatban várja majd a GDP megtermelését és a munkahelyek teremtését? Ha pedig mégis, akkor tud-e egyensúlyt teremteni a profitabilitás és lakosság, valamint a dolgozók jóllétét és az élő környezet védelmét szolgáló garanciák között?

Kár tagadni, hogy ezek nehéz kérdések, de az eldöntésükig hátralevő idő ma már nem a TISZA-nak dolgozik. Bár maguk a tüntetők is hangsúlyozták, hogy nem kormányellenes megmozdulást szerveztek, a kritikus civilek és a lakosság jelezték , hogy ők akkor is hallatják a hangjukat, amikor nem a Fidesz van hatalmon. Egy utcai demonstráció pedig még akkor is jele a problémáknak, ha a tüntetők – egyelőre – nem az új kormányt tartják értük felelősnek. Ez pedig legalábbis figyelmeztetés a TISZA számára, amelynek támogatottsága még történelmi csúcson van. Előbb-utóbb viszont eljön az az idő, amikor a az egyre fogyatkozó vízbázist az egyre szomjasabb ipar számára tartalékoló jogszabályokat, az aktuális ipari és környezeti stratégiát és a kormányhivatal mindenkori felelősségét nem lehet majd szétválasztani az azt működtető kormányétól, amely nem mellesleg alkotmányozó többséggel is bír. A TISZA-nak pedig az előtt kell lépnie az akkuprobléma terén (is), hogy ez pillanat megérkezik.