Orbán Viktor Pekingben szimbolikusan a kukába dobott mindent, amit ígért az embereknek

A magyar kormány delegációja, élén Orbán Viktorral és jobbján Szijjártó Péter külügyminiszterrel az elmúlt napokban Pekingbe látogatott, hogy több kétoldalú megállapodást aláírjon, köztük az „Egy övezet, egy út” gazdasági együttműködést, amelyet sokan az új selyemút terveként írnak le.[1]

Peking, 2019. április 24.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) a pekingi repülõtéren 2019. április 24-én este. A magyar kormányfõ a következõ három napban Kína vezetõivel tárgyal, és részt vesz az Egy övezet egy út fórumon.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs

A kínai kormány által kezdeményezett gazdasági kooperáció tökéletesen illeszkedik az ország globális gazdasági mozgásainak az irányához, egy új gazdasági hegemónia kialakításához, amely felválthatja az amerikai „aranykorszakot”. De mi a jelentősége ennek a látogatásnak és a most ratifikált, jövőbeni gazdasági együttműködésnek a mi szempontunkból?

Az, hogy a miniszterelnök ezúttal nem csak gazdasági – szociálpolitikai (stb.) adatokból és mutatókból kibogarászhatóan bizonyította be politikájának az önellentmondásait, hanem szavakba öntve árulta el azt, hogy illúzióra épült az a magáról alkotott kép, amivel hatalomra tudott jutni.

A Fidesz úgy tudott hatalomra jutni 2010-ben, hogy a gazdasági válsággal széthullott a neoliberális politikai tömb, a légüres, király nélküli időszakban pedig sikeresen tudott a legerősebbnek és a leghatározottabbnak mutatkozni, amely a korábbiakkal és a fennállóval radikálisan szemben határozza meg magát.

Szakpolitikusok helyett az embereket képviseli, megregulázza a bankokat és a multikat, a hazai vállalkozóknak nyújt pályát, elismerést és karaktert ad a megfáradt és elveszett népléleknek és védelmet nyújt a globalizáció káros hatásaival szemben.

Emellett pedig fontos tényező, hogy – ahogy azt Scheiring Gábor bemutatja tanulmányában – valóban kiépített és életben tartott egy osztálykoalíciót a felső-középosztállyal és a hazai vállalkozói réteggel, akiknek azelőtt nem sok babér termett. A rendszerváltás veszteseit alkotó széles tömegeket pedig a szerelvényen tartotta a nemzet köré felépített szimbolikus diskurzussal.

S noha valójában a 2010 utáni Orbán-kormány mindig is neoliberális társadalom- és gazdaságpolitikát alkalmazott, idővel az ezt eltakaró díszlet is omladozni kezdett. A kiépülő erős középosztályi és vállalkozói réteg helyett meg kellett elégedni a haverok és szövetségesek kitömött zsebével – mondván, legalább az országban marad a pénz és nem valamelyik multi viszi ki. Majd az évek alatt az is kiderült, hogy – miközben az igazságügyminiszter ügyvédi irodája a nagy bankokat képviseli a hitelkárosultakkal szemben – a bankok elszámoltatása elmarad, és a kormány mindenkit felülmúlva fekszik le a multiknak a félperifériás országok keserves harcában a külföldi tőkéért.

Ez az egyértelmű önellentmondás a (párt)politikai közbeszéd részévé azonban először csak a rabszolgatörvény-ellenes tüntetéssorozat időszakában került. És jól látható, hogy ahogy a Fidesz által létrehozott osztálykoalíció széthullik, úgy erősödik és válik dominánssá a köré szőtt nemzeti, jobboldali populizmus szimbolikus ideológiája.

Ezek szellemében érdemes értékelni a kormánydelegáció kínai útján elejtett mondatait. Szó sincs már a 2010-ben meghirdetett szabadságharcról: Orbánék odamentek a terjeszkedő kínaiakhoz és azt mondták, „nekünk, magyaroknak egy nyitott világgazdaság kell”, a kínai tőkeberuházások számának a növekedése pedig kívánatos.

Ahogy nem esik szó a hazai vállalkozói réteg védelméről sem: amellett, hogy Szijjártó Péter szerint „véget ért az a korszak, amikor a beruházások nyugatról keletre tartottak olcsó munkaerőt keresve” – miközben ingyenmilliárdokat adnak az olcsó munkaerő miatt ide települő BMW-nek –, a külügyminiszter elmondta azt is, hogy a kínai működőtőke beáramlásának vonzó környezetet teremt Magyarország, a legalacsonyabb adókat veti ki az Európai Unió országai közül, a társasági adó például egyszámjegyű, 9 százalékos, és rugalmasak a munkaügyi törvények is. […] és mindenféle akadályok, korlátozások és szankciók ellen vannak és számunkra annál jobb, minél szabadabb a globális kereskedelem.

Ami maradt, az a fennálló rendszer kiszolgálása a leglényegesebb kérdésben, legyen akár Németországról, akár Kínáról szó. A kormányfő és a külügyminiszter pekingi megszólalásai tökéletesen megmutatják, hogy semmi bajuk nincs a globális kapitalizmus új gazdasági trendjeivel, és gond nélkül felülnek ugyanarra a vonatra, amelynek legutóbb 2008 volt a végállomása.

A kérdés pedig, hogy meddig lehet fenntartani a bomladozó osztálykoalíció valóságának és a jobboldali populizmus illúziójának az ellentmondását a választók előtt. Ha azonban benn ragadunk a Fidesz által ásott szimbolikus politikai árkokban és nem erre a lényegi ellentmondásra helyezzük a hangsúlyt, kevés az esély arra, hogy bármi is változni fog.

(idézetek – MTI)

[1] – Azóta az Index információi szerint az is kiderült, hogy a kínai hitelből, 750 milliárd forintból felépülő Budapest-Belgrád vasútvonalat Mészáros Lőrinc érdekeltségéből (RM International Zrt.) és két kínai cégből (China Tiejiuju Engineering & Construction Kft. és a China Railway Electrification Engineering Group Kft.) álló konzorcium fogja kivitelezni. Szijjártó szerint a Budapest és Belgrád közötti vasútvonal felújításával Magyarország kínálja majd a kínai áruk leggyorsabb szállítási útvonalát Délkelet- és Nyugat-Európa között.

Kiemelt kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs
Olvass tovább!