12 kilométert kell utazni egy csekk feladásáért – Hódmezővásárhelyen tüntettek a bezárt postákért
Olyan messze van a városrész, hogy még a tüntetésre sem tudtak elmenni.
Olyan messze van a városrész, hogy még a tüntetésre sem tudtak elmenni.
„A kollégáknak kellő kreativitást kell majd mutatniuk, hogy az ügyfelek maradéktalanul igénybe tudják venni a szolgáltatásokat és ne érezzék az átállás miatti hátrányokat” – mondja Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke. Szerinte „több mint hirtelen” volt a Magyar Posta döntése, amivel 366 hivatalt ítéltek ideiglenes bezárásra.
A szakszervezet már csak azt várja, hogy a törvényeknek megfelelően lezáruljon ez a történet.
„Le a rablók kormányával!” jelmondattal hirdettek országos sztrájkot november 9-én Görögországban.
A tisztálkodás során használt törölközők nem száradnak meg, az öltözőszekrényekben a törölközők bedohosodnak.
Szerdán megtudhattuk, hogy a kormány elképzelései szerint hogyan fogjuk túlélni a közelgő telet.
S ezzel a drágulásnak még nincsen vége.
Tavasszal még 3000 dolgozó volt a csődeljárást kérő cégnél, de ma is közel 1000 embert foglalkoztat.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint ez a minimum, hogy ne essen tovább az alacsony keresetűek életszínvonala.
Az egyetemek nem képesek megoldani a rezsikáoszt.