Antirasszista tüntetést és mini-Pride-ot is tartottak ma Berlinben
Az első rendezvényen ezren, a másodikon 3,5 ezren vettek részt.
Az első rendezvényen ezren, a másodikon 3,5 ezren vettek részt.
A rendőri erőszak és faji megkülönböztetés kapcsolata az Egyesült Államokban most a legfontosabb közéleti téma, de mi a helyzet Magyarországon? Hogyan változott a roma közösség és rendőrség kapcsolata 2010 után, és mit üzen a társadalomnak a rossz gyerekekre vadászó iskolarendőr? A Baxtale tévében fiatal roma aktivisták, értelmiségiek hasonlították össze a hazai és amerikai helyzetet.
Akinek mindenekelőtt ez a nyolcadrangú szoborügy fáj, nézzen sürgősen tükörbe: reméljük, nem fajgyűlölőt lát benne.
Amikor a társadalmainkat egyben tartó elvek, elképzelések mindegyike hamisnak bizonyul, akkor sokkal mélyrehatóbb dolgokat kell tennünk, mint szobrokat dönteni vagy megvédeni.
Úgy tűnik, a családi pótlék megvonásával a Jobbik szépen-lassan rehabilitálná a „cigánybűnözés” elvileg már elhagyott dogmáját.
Magyar reakciók sokasága zengi, hogy a rendőri erőszak anomália, nem rendszerszintű. Hogy a szobrok ledöntése túlzás, hogy barbárság, hogy kultúraellenes. Egy új, diadalmas cenzúra hírnökét látják benne, a humanizmus alkonyát.
Az emberek nem az Elfújta a szél miatt gondolják azt, hogy a néger nem ember, hanem azért, mert az értelmezési kereteket fentről szolgáltatják nekünk, és ez a keret kifejezetten azt erősíti meg, hogy a globális kapitalizmus minden problémája rasszosítható.
Paradoxon: a közelmúltban megrongált szobrok védelmére igyekvő szélsőséges tömeg, a szobrokat védő rendőrökre támadt.
A történelmet maga a szobor hallgatta el, amely egy rabszolgakereskedőről mint „Bristol egyik legerényesebb és legbölcsebb polgáráról” emlékezett meg.
Az első és legfontosabb, hogy tanulnunk kell, hogy meg kell hallgatnunk, hogy mit is jelent az intézményes rasszizmus a mindennapokban az érintettek számára.