Jakab Péter hosszú, parlamenti performansz-sorozata, és pártja, a Jobbik elhúzódó, súlyos válsága közepette ma úgy gondolta, mégiscsak kicsap egy döglött macskát a pártelnöki asztalra, és ma a Mi Hazánkban ülő egykori párttársai számára is szimpatikus ötletnek számító tervvel próbálta rajongói lájkjait elnyerni.

A párttól az utóbbi időben szokásos módon színes-szagos Facebook-képpel mellékelve követelte, vonják meg a családi pótlékot a „kiskorú bűnözők” szüleitől.

A Jobbik régebbi időszakára emlékeztető tervet pedig egy jósnő vagy halottlátó tárgyilagosságával és problémaérzékenységével az elnök ki is fejtette, amikor azt írta:

„A Jobbik a családi pótlék 12 hónap időtartamra történő megvonását követeli olyan esetekben is, amikor a fiatalkorú bűnözőt nem ítélik letöltendő szabadságvesztésre. Mert igenis felelősség terheli a nevelési kötelezettségét elmulasztó szülőt.”

Végül Lakatos Attilát, az önmagát borsodi cigányvajdának kikiáltó, a 2010-es évek elejéről-közepén tett botrányos felszólalásairól ismert közéleti figurát idézve Jakab hozzátette:

„A gyermek nem állat, hanem felelősség.”

Hagyjuk is most azt a kérdéskört, mennyire lehet elkeseredett egy olyan pártvezető, aki a nagy arc- és identitáskeresés közepette, zárójelbe téve utolsó hat évét, ismét Vona Gábor 2012-es ötletei körül botorkál, és ne foglalkozzunk azzal sem, mennyire fér bele „állatozni” szegényebb gyermekeket, még akkor is, ha bűncselekményt követtek el.

Koncentráljunk inkább arra, vajon a Fidesz-KDNP egy évtizedes offenzívája után miért áll bele az új, poszt-cuki Jobbik is éppen a családi pótlék intézményébe?

Mert az egy dolog, hogy – a cégér szerint – egy immár jobbközép pártnak azért illene Bayer Zsoltéknál legalább egyetlen fokkal összetettebb választ farigcsálnia a fiatalkorúak bűnözéséhez mint szociálpolitikai, kriminalisztikai problémához. Ehhez Jakab és kommunikációs- közpolitika-alkotó csapata fordulhatott volna például szakértői tanulmányokhoz is, amelyek már évekkel ezelőtt hangsúlyozták, olcsóbb, könnyebb a problémát megelőzni, mint utólag drasztikusan büntetni: ahhoz viszont nem gumibot, finánc és hivatalnok, hanem szociális munkás, szociológus kellene.

Ezzel szemben Jakab ismét a bűnmegelőzés szerepét negligáló jobboldali demagógiát húzza elő a kalapból. A szokásos módon arról, hogy milyen büntetési tétel fölött húzná meg a családi jövedelem megnyirbálását a pártvezér, nem esik szó. Viszont mindennél beszédesebb a szándékokat illetően a „cigányvajda” szavainak idézése.

(Érdekes amúgy, hogy a jobboldalt támogató, a magyar romák „kollektív bűneiért” rendszeresen, színpadiasan meaculpázó figurák, mint Lakatos, valahogyan mindig csak olyankor kerülnek elő, amikor a drasztikus megoldásokat kell egy beszélő fejjel hirdetni vagy igazolni. Emlékezhetünk arra is, a „bevándorlás-népszavazás” idején, 2016 őszén is ő volt az, aki az igen mellett kampányolt roma közösségekben, mivel szerinte „a migránsok a mi lányainkat is megerőszakolják.”)

De ha nem is biggyesztette volna oda a félreértések elkerülése végett Jakab elnök Lakatos Attila nevét a bejegyzésbe, abból, hogy a Jobbik a családi pótlékot nyirbálná meg, és semmiféle más, feltételes, vagy a középosztálynak kifaragott juttatásokról nem esik szó, már tudatja, miről is van szó.

Kalmár Szilárd a járvány kihívásainak kapcsán a jelenségről már részletesen írt itt nálunk, és nem is nagyon lehet ezt annál tovább cifrázni, mint ahogyan ő fogalmazta meg:

 „Mi a leggyakoribb kimondott-kimondatlan érv a családi pótlék emelése ellen? Természetesen a cigányozás, mert azt mondják, hogy ha emelik, akkor nő a „megélhetési gyermekvállalók” köre. Azaz többen lesznek, akik csupán azért vállalnak gyereket, hogy pénzt kapjanak utánuk.”

Valóban.

Sokat beszél manapság a kormány, és Novák Katalin államtitkár is arról, mennyire fontos a demográfiai trendek megfordítása, és a minél több magyar gyermek születése. Amikor azonban ennek ellenére a romák és általában a társadalom legalsó néposztályába tartozók utolsó, a munkanélküliség esetén a nyomorba hullástól védő juttatását nyirbálják, lehull a lepel: az egésznek csak úgy van köze a demográfiához, ha az alatt amolyan orbánosan a „fehér családok” előnybe hozását és a „feleslegesek” végső elhagyását értjük.

A családi pótlék folyamatos gyengítése ugyanis a NER „munkaalapú társadalmának” egyik alapköve. Éppen a pótlékot és az – egyébként eleve sok sebből vérző – régi, jóléti segélyrendszert próbálták ezzel eltörölni, hogy a helyébe a totális függőséget okozó közmunkarendszer lépjen. Szó se róla, van olyan szociális tanulmány, amely azt is kimutatta, mindezt a 2010-re megszorításokkal szétvert munkanélküli segélynél jobban szeretik az emberek. Felelős magyar állampolgárként azonban nem állíthatjuk, hogy a szélsőséges vagyoni különbségeket ily módon újratermelő rendszer akármilyen szinten is jó, illő és hatékony lehetne.

A családi pótlék, a maga 12 000 forintos havi alapösszegével szerény vigasz, de mégis az utolsó olyan újraelosztási forma, amely igazságos, amely a számos szigorítás ellenére még most is lehetőséget kínál a gyermekéhezés mérséklésére is, és amelyet egy magát működőképesnek, sőt, hogy Jakab ízlésének jobban megfeleljen, életképesnek tartó társadalomnak mindenképpen rendbe kell tennie, hogy legalább az emancipáció, a felszabadítás lehetőségét felkínálja a zsákfalvak, és a „cigánysor” továbbra kétségbe ejtő nyomorából.

Sokat beszélünk manapság az ellenzék problémáiról, az antiorbánizmus minimumprogramjának sekélyes semmitmondásáról. Ha azonban Jakab válasza a Jobbik egyre sokasodó problémáira, és az ellenzéki stratégiakeresésre az, hogy „igenis van cigánybűnözés!”, akkor az egyetlen kérdés az, hogy mi értelme is volt a párt elmúlt 4-5 évébe fektetett, rengeteg munkát igénylő arculatváltásának, a szociálisan érzékenyebb jobboldal általuk néha sikerrel sugárzott képének?

És főként: miért szavazna bárki, aki ezzel a zöldséggel egyetért, Orbán helyett Jakab Péterre és barátaira?