A közterületi hajléktalanság csökkentése magától értetődő erkölcsi kötelesség és alapvető közérdek. Ehhez azonban szociálpolitikára és lakáspolitikára van szükség, nem pedig büntetőpolitikára.
A pünkösdi zarándoklaton Erdélyben részt vevő miniszterelnök-helyettes a sajtónak is nyilatkozott.
Rétvári Bence idén sem válaszolt a feltett kérdésre.
Egy állam dönthet úgy, nem hagy senkit az út szélén. Vagy dönthet úgy is, hogy a törvények eszközével bünteti, fegyelmezi, kordában tartja ezeket a szegényeket hogy ne okozzanak gondot a tisztes polgároknak, még a szemük elé se kerüljenek.
Lakást vagy albérletet ma már nehezebb találni, mint munkát. A Dunántúl, Budapest a legdrágábbak.
Anthony B. Atkinson brit közgazdász meg volt győződve arról, hogy a közgazdászok nem foglalkoznak megfelelően a szegénység és egyenlőtlenség ügyével. Egyenlőtlenség című nagy hatású művében többek közt ezt szerette volna kiigazítani.
Elsőként Lakhatás programokat ma már világszerte alkalmaznak. A szemlélet lényege, hogy a sikeres szociális munkának a lakhatásra kell épülnie, hiszen az embereknek sokkal nagyobb az esélye újra talpra állni, ha nem egy hajléktalanszállón él. Az Utcáról Lakásba Egyesület révén ma már itthon is működik ilyen program.
„Nálunk nincs jövője annak az életformának, amely nem a gyerekekért, hanem a gyerekekből akart megélni” – mondta miniszterelnök.
Ismét felütötte a fejét a „megélhetési gyermekvállalás” toposza. Ezúttal azonban nem egy jobbikos közleményben került szóba a „megélhetési szülés” elleni fellépés, hanem a Momentum közpolitikai videó-sorozatában. Pedig nehéz lesz úgy megalapozni egy új, egyenlősítő társadalompolitikát, ha közben a szélsőjobboldali mítoszok felé is gesztusokat teszünk.
A hosszú éveken át tartó válság után nem meglepő: kevés kivétellel minden EU-tagországban emelkedett a hajléktalanok száma. Finnország egyértelműen üdvözítő kivétel, míg sok nagyvárosban és főleg Dél-Európában a helyzet sokat romlott; Athénban minden hetvenedik lakost a hajléktalanok közé sorol a statisztika.
