Hódpress: Igazgatóhelyettes lett a vasalódeszkás tornatanárt meghurcoló tankerületi vezető
Egy hódmezővásárhelyi iskola honlapján már ott van Balázs József neve, de a volt tankerületi vezető hivatalosan még nem erősítette meg a hírt.
Egy hódmezővásárhelyi iskola honlapján már ott van Balázs József neve, de a volt tankerületi vezető hivatalosan még nem erősítette meg a hírt.
Nemrég pedig politikai összeesküvéssel is megvádolta a kuratórium az egyetemet, derül ki az SZFE által nyilvánosságra hozott dokumentumokból.
Beszédek nem lesznek, óriásbáb igen.
A legnagyobb, tanárokat képviselő brit szakszervezet szerint nincs még itt az ideje annak, hogy az iskolák a rendes munkarendbe álljanak vissza.
A kormánypárti Demokratának adott interjút a sokat kritizált színházi vezető.
Országszerte óriási problémát jelentenek a kollégiumaikba visszatérő egyetemisták és főiskolai hallgatók körében létrejövő új gócpontok.
Eközben a tanárok sztrájkbizottságának egyik tagja beszélt a munkabeszüntetésük részleteiről az ATV-ben.
Az influenzaoltásokat pedig ingyenessé teszik.
Mi a hivatalos eljárási mód, ha egy diák megtagadja a kötelező maszkviselést?
A főként magyar származású polgárokból álló Freie Ungarische Botschaft szervezte.