Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Rendhagyó demonstráció az egyetemi autonómiáért: karneválos felvonulást szerveznek az SZFE támogatására

Ez a cikk több mint 3 éves.

„Óriásbábos karnevál az egyetemi autonómiáért” címmel békés demonstrációt hirdetett a Képzőművészeti Egyetem egy diákja vasárnapra, hogy kiálljon a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és az egyetemi autonómia mellett. Az esemény itt érhető el.

A tervek szerint a menet elején egy óriásbáb vonul majd, a résztvevőket pedig bíztatják arra, hogy jelmezben, táncolva és dalolva kövessék őt. A gyülekező a délután négykor kezdődik majd a Hősök terén, a tervezett indulás 17 óra, a menet ezután az Andrássy út – Deák Ferenc tér – Astoria – Rákóczi út – Vas utca vonalat járja majd be. A leírás szerint a karneválozók Vas utcába érkezése a menet végét jelenti majd, beszédek nem lesznek.

Az esemény teljes időtartama alatt kötelező orrot és szájat is takaró maszkot viselni.

Ahogyan arról a Mércén is beszámoltunk: az Országgyűlés júliusban szavazta meg, hogy a Budapesti Corvinus Egyetemhez hasonlóan az SZFE is alapítványi tulajdonba kerüljön, majd augusztusban derült ki, hogy a fenntartó kuratórium elnökének a kormány Vidnyánszky Attilát választotta. Az SZFE hallgatói és oktatói viszont nem hajlandóak a kijelölt kuratóriumot és annak tagságát legitim vezetőként elismerni, ezért szeptember elsejétől blokád alá vonták az egyetemük épületét, az intézményben jelenleg is folyik az oktatás, ám nem hagyományos módon: jelenlegi kísérleti tanköztársaság formájában tanulnak a diákok. A legutóbbi fejlemények szerint az SZFE hallgatói az oktatási ombudsmanhoz fordulnak az új kuratorium által tervezett, egyoldalú szabályzatmódosítás és lépések miatt, az egyetem dolgozói pedig október elsejével sztrájkba lépnek, ha nem teljesülnek a követeléseik.

A Színház- és Filmművészeti egyetem autonomiájáért folyó harcot, valamint az előzményeit jó ideje követjük a Mércén, a témában született cikkeink itt olvashatók.

Címlapkép: Mérce