Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az SZFE szerint Vidnyánszky már alá is írta a dokumentumokat, amik felszámolnák az egyetem autonómiáját

Ez a cikk több mint 3 éves.

Új bejegyzés jelent meg a Színház- és Filmművészeti Egyetem Facebook oldalán, amelyben az egyetem szenátusa, azaz legfőbb döntéshozó szerve azt írja, az új egyetemi dokumentumok, amelyeket Vidnyánszky Attila – a korábbi ígérettekel ellentétben – már alá is írt, az SZFE autonómiájának minden lényeges elemét felszámolják.

Az új tulajdonos szándékai szerint szeptember elsejétől a szenátus szerve többé:

  • nem dönthet saját működési szabályzatáról,
  •  nem szólhat bele a költségvetésbe,
  • nem fogadhatja el intézményfejlesztési tervét,
  • nem választhatja meg az egyetem rektorát,
  • nem jogosult önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat kinevezni, osztályokat indítani.

„A Vidnyánszky Attila vezette Kuratórium egyáltalán nem vette figyelembe az Egyetem vezetése által kidolgozott és elfogadott, a fenntartó minisztérium kérésére már két héttel korábban elküldött alapdokumentumokat, és – a rövid határidőre hivatkozva – nem fogadta el az Egyetem meghívását az augusztus 28-i egyeztető szenátusi ülésre” – írja a szenátus a közösségi oldalon.

Hozzáteszik, a minisztérium által augusztus 27-ére szervezett találkozón az egyetem modellváltásért felelős vezetője, a kancellár jelent meg. Ő kapta kézhez a már augusztus 24-én aláírt alapdokumentumokat, annak ellenére, hogy

az SZFE vezetőségét a minisztérium minden korábbi találkozón úgy tájékoztatta, hogy ezek a dokumentumok tárgyalás és egyeztetés útján válnak majd szeptembertől véglegessé.

Ezek után a szenátus pénteken levelet küldött a kuratóriumnak, amelyben kinyilvánította, hogy továbbra is ragaszkodik az egyetemi autonómia írásos garanciáihoz.

AZ EGYETEMI AUTONÓMIÁRÓL —
A SZÍNHÁZ ÉS FILMMŰVÉSZETI EGYETEM SZENÁTUSÁNAK KÖZLEMÉNYE

Az SZFE szenátusa…

Közzétette: Színház- és Filmművészeti Egyetem – 2020. augusztus 28., péntek

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, júliusban szavazta meg az Országgyűlés, hogy a Budapesti Corvinus Egyetemhez hasonlóan az SZFE is alapítványi tulajdonba kerüljön, ami alapvetően megváltoztatja az intézmény működésének struktúráját. A döntés nagy felháborodást váltott ki: az egyetem hallgatói tüntetést szerveztek, az intézmény vezetői nyílt levelekkel próbálták rábírni a döntéshozókat, hogy ne siessék el a modellváltást, és vonják be az egyetemet is, több oktató pedig felmondott.

Augusztus elején kiderült, hogy a Nemzeti Színház igazgatóját, a kormánybarát Vidnyánszky Attilát választották a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének, emellett a kuratórium tagja lesz Bacsa György, a MOL stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező, és Világi Oszkár, a SLOVNAFT Igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója.

A kuratórium tagjainak listájáról mind az SZFE oktatói, mind hallgatói önkormányzata kizárólag a sajtóból értesült, így nemrég közleményben tudatták, hogy sérelmezik: az intézmény egyetlen dolgozója sem kapott helyet a kurátorok között.

Az oktatók, a vezetőség és a diákok az egyetem átformálásának kezdete óta hangsúlyozzák, hogy hiába mondogatja az Innovációs és Technológia Minisztérium, hogy az új struktúrának köszönhetően korszerű, világszínvonalhoz közelítő képzés jön majd létre, ami sokkal jobb esélyeket teremt a hallgatók számára, szerintük a valós cél az SZFE „megregulázása” is lehet.

Vidnyánszky pár hete a Kossuth Rádióban fejtette ki gondolatait az egyetemi modellváltásról. Az újdonsült kuratóriumi elnök arra a kérdésre, hogy számított-e erre az ellenállásra, azzal felelt: tudta, hogy „egyszerűen nem fog menni, és hogy nagyon sokan fognak tiltakozni”. Ugyanakkor Vidnyánszky szerint „itt olyan dologhoz nyúlunk hozzá, amelyhez hozzá kellett volna nyúlni már a rendszerváltáskor”.

A Nemzeti Színház igazgatója úgy véli, a színész- és rendezőképzés mindig ideológiai alapon történő dolog volt, nagyon fontos intézménye volt a kommunista rezsimnek, és szerinte „sajnos most is az”.

Azzal érvelt, hogy az egyetemen „csak egyféle, balliberális gondolat mentén történik a képzés, és aki azt mondja, hogy nincs ideológiai ráhatás, az hazudik”. Hozzátette: nem is lehet tanítani anélkül, hogy valamilyen értékrendet adnánk át, de szerinte „csak az a rendszer lesz igazságos, amelyikben mindenféle gondolat mentén lesznek tanárok és mindenféle esztétika helyet kap”.

Az SZFE hallgatói augusztus 31-én, hétfőn 19 órától tüntetést tartanak az egyetem épülete előtt, továbbra is küzdve az oktatás szabadságáért.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán