Már nemcsak a kistelepüléseken, hanem a fővárosi elitiskolában is kritikus a tanárhiány
A Klebelsberg Központ által hivatkozott összevont oktatás nem válasz a tanárhiányra a Pedagógusok szakszervezete szerint.
A Klebelsberg Központ által hivatkozott összevont oktatás nem válasz a tanárhiányra a Pedagógusok szakszervezete szerint.
Ungár Péter szerette volna megtudni, hány iskolapszichológus hiányzik, de az oktatási központ nem rendelkezett ezzel az adattal.
A tanárhiány csak a jéghegy csúcsa.
Hajnal Gabriella a Klebelsberg Központ elnökének interjúja a pedagógus szakszervezetek szerint döbbenetes.
Közzétettek egy 12 pontos reformjavaslat csomagot is.
„Katasztrofálisnak” tartják a változás tervezett irányát.
Mégis nekik kell nyári szünet idején végigtelefonálniuk a szülőket, hogy oltassák be a gyerekeket.
A gyermekek védelméhez kapcsolódó, jóhiszemű reflexekre bazírozva tekerik majd egyre feljebb a szexuális kisebbségek elleni gyűlöletkeltést.
A szociális párbeszéd törvényi kötelezettsége a kormánynak, azonban mégse hajlandóak meghallgatni az ügyben a Pedagógus Szakszervezetet, mondta Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke.
Nem az a kérdés, hogy Jókai genderszempontból „problematikus”-e, hanem az, hogy hogyan tudjuk az irodalomórákat alkalmassá tenni a kérdések megvitatására.