Számos terület és munkakör dolgozói fognak össze, hogy kiszámíthatóbb és valós megélhetést biztosító körülményeket harcoljanak ki.
Lezárhatjuk-e a nyolcvanas évek végi kelet-európai rendszerváltozások történetét? A Szabadon című könyvről.
„Ernaux könyvét olvasni azzal a különös érzéssel jár, hogy a franciaországi vidékiek, munkások, kispolgárok, első generációs értelmiségiek osztálytraumái lényegében közösek a magyarországi vagy romániai vidékiek, munkások, kispolgárok, első generációs értelmiségiek osztálytraumáival.”
Kritika Spiró György Padmaly című regényéről.
A Krasznahorkai László díja kapcsán érdemes egyet s mást tisztázni, hogy ellent tudjunk állni bizonyos hamisságoknak.
Évvégi sorozatunk első részében a friss fikción a sor. E feljegyzések, versek és történetek a hóról, a veszteségről és a halálról szólnak, de a gyengédségről, a közösségről és a szabadságról is.
„Krasznahorkai László prózáját nem olvasni nehéz, mert Krasznahorkai prózáját olvasni gyönyörűség, hanem szórakozni nehéz rajta.” Hogyan vonják be az író könyvei olvasóit, s mikor fordítanak nekünk hátat?
Hogyan jut el valaki a világirodalmi státuszig és az irodalmi Nobel-díjig? Mit díjazott Krasznahorkai prózájában az Akadémia? Mit mond a fiatal olvasóknak ez az életmű, és miért érdemes olvasnia azoknak, akik eddig ódzkodtak tőle?
Ádám Zoltán Kertész Imre és Krasznahorkai László egyként vállalhatatlan, de különböző súlyú mondatairól ír, valamint arról, hogy a perifériák sártengerébe süppedt, bizonytalanul tántorgó, magukra maradt hősöknek is létezik „megváltás”.
Az immár Nobel-díjas Krasznahorkai az akaratlan ellenállás, a passzív ellenállás, az absztrakt ellenállás írója.
