Amint az elnyomás láncai egyre súlyosabbá válnak, amint az erőszak globális rezsimje uralomra tör, ki merészel még hinni abban, hogy a kiegyezés, a megalkuvás nem járható út? Hogy a célunk csakis az egyetemes emancipáció lehet és semmi egyéb? Ki őrzi még a reményt úgy, ahogy azt Rosa Luxemburg tette?
Beauvoir a nő helyzetének enciklopédikus rajzával a társadalmi nemek tudománya alapjául szolgált, „A második nem” ma is a legjobb átfogó mű e területen, maga a biológiai nem (sex) és társdalmi nem (gender) megkülönböztetése is visszavezethető rá.
A rendszerek nem spontán tiltakozások következményeképp buknak meg, a sikeres mozgalmak eredményeit sok éves szervezőmunka előzi meg. Ez nem volt másképp a nyolcvanas években sem, és nincs másképp ma sem.
Talán különösnek tűnhet, hogy Tamás Gáspár Miklós írásaival köszöntjük 70. születésnapja alkalmából Tamás Gáspár Miklóst. És mégis.
Idén 70 éve halt meg Vámbéry, a hazai kriminológia atyja, aki nagy megbecsülésnek örvend a kriminológusok körében, de mint jogvédő és mint politikai gondolkodó azóta sem került az őt megillető helyre a kollektív nemzeti emlékezetben.
Magyarország az Őszirózsás forradalom után egy kis időre egy kicsit jobb hely lett.
Száz éve zajlott a lánchídi csata.
Boldog születésnapot nektek is, kedves olvasók!
Számos figyelmeztető jel után, 10 évvel ezelőtt, 2008 kora őszén az amerikai, majd hamarosan a globális pénzügyi rendszerben bekövetkezett az elképzelhetetlen.
Temesváron, kora reggel fölébresztett bennünket a menyasszonyom, Anna édesanyja, s mondta – evvel az egy szóval – : „Bementek.”
