Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Birodalom visszavág, avagy tanult-e Amerika bármit a 10 évvel ezelőtt kezdődött pénzügyi válságból?

Számos figyelmeztető jel után, 10 évvel ezelőtt, 2008 kora őszén az amerikai, majd hamarosan a globális pénzügyi rendszerben bekövetkezett az elképzelhetetlen.

Az egyik legnagyobb és legpatinásabb New York-i befektetési bank, a Lehman Brothers csődvédelmet kért, miután nem tudta teljesíteni többek között a másodrendű jelzáloghitel-állományához kapcsolódó kötelezettségeit. A „Wall Street farkasait” végül az egyszerű adófizető állampolgárok mentették meg saját maguktól. Vajon tanult-e az amerikai politika bármit a 10 évvel ezelőtti kataklizmából?

Az Egyesült Államok Kongresszusában a pénzügyi válság néhány fontos okának kezelésére elfogadott Dodd-Frank törvény utóélete, mint cseppben a tenger mutatja, hogy miért a lehetetlennel határos vállalkozás a pénzügyi kapitalizmus erőinek megfékezése.

A hivatalos neve alapján a Wall Street reformjával és a (pénzügyi) fogyasztóvédelemmel foglalkozó jogszabály nem kisebb feladatot tűzött ki maga számára, mint hogy megteremtse az „elszámoltathatóságot és átláthatóságot a pénzügyi rendszerben”, illetve hogy megvédje az amerikai adófizetőket a bank-mentőcsomagok pénzügyi terheitől, a fogyasztókat pedig a pénzügyi visszaélésektől.

A kongresszusi kolbásztöltés során a kissé összefüggéstelenné váló, sok részletkérdést nyitva hagyó, de már így is 849 oldalas törvénykolosszus messze nem volt tökéletes. Ezzel együtt új reményt adott arra, hogy az ön- és közveszélyessé váló pénzügyi kapitalizmust korlátok közé terelje, s legkárosabb jellemzőit és gyakorlatait visszanyesse. A törvény létrehozta a Pénzügyi Stabilitási Tanácsot, s általánosságban újra ráirányította a figyelmet a pénzügyi stabilitás ügyére. A főáramhoz sorolható sztár-közgazdászok, így pl. az IMF-es Olivier Blanchard sajnálkoztak a makroökonómia korábbi pénzügyi vaksága miatt, s tudományáguk „átfogó újraértékelése” mellett tettek hitet.

A törvény, ha nem is a tervek szerinti tűzfalat, de kisebb gátat emelt a 21. században alapinfrastruktúrának tekinthető kereskedelmi banki és a kockázatos befektetési banki funkciók közé; korlátozta a pénzügyi vezetők rövid távú profitmaximalizálását javadalmazási lehetőségeik átalakításával; s új pénzügyi fogyasztóvédelmi hatóságot hozott létre.

A Dodd-Frank szövege újraszabályozta mindemellett a válság kialakulásában kulcsszerepet játszó intézményeket a – mint utólag kiderült, hamis adatok közzétételében érdekeltté vált – hitelminősítőktől, a túl nagyra nőtt bankokon és kockázati tőkealapokon át, az olyan komplex ill. származékos pénzügyi termékekig (derivatívákig), mint az elhíresült CDO-k (fedezett adósságkötelezmények) és CDS-ek (hitelmulasztási csereügyletek).

Ezzel a józan ész olyan alapelveit emelték jogszabályi rangra, mint hogy ne lehessen fogadni valaki más házának leégésére, vagy ne lehessen olyan pénzügyi terméket eladni, melynek sikerében az eladó éppenséggel ellenérdekelt.

Azonban mire 2010 nyarán Obama elnök aláírta, s ezzel életbe léptette a törvényt, nagyot változott a világ – ezen a ponton pedig már nem lehet eltekinteni a politikai és pénzügyi folyamatok együttes elemzésétől.

A 2009-től aktív jobboldali Tea Party mozgalom, részben a Demokraták – véleményük szerint – deficitnövelő intézkedései, részben pedig éppen az állami bankmentő akciók miatt vált meghatározó erővé az amerikai politikában. Nem csak a Kongresszus két házának republikánus visszafoglalásában játszottak fontos szerepet, de Donald Trump elnökké választásában is.

A kisember pénztárcáját az államtól védő jobboldali demagógia ugyanakkor éppen egy olyan közpolitikai fordulatnak adott politikai legitimációt, mely ugyanezen pénztárcát fenyegeti a pénzügyi szabályozás felgöngyölítésével.

Ez a válság 10 éves évfordulóján részben már ténykérdés: Trump elnök ugyanis idén májusban aláírta a Dodd-Frank számos intézkedését hatályon kívül helyező új törvényt. A leánykori nevén „Financial CHOICE Act”-nek hívott javaslat már nevében is hordozta a neoliberalizmus egyik kedvenc toposzát. Ez ugyanis nem másra utal, mint az irányzat apafigurája, a mára magyar felsőoktatási intézmény nevében is szereplő Milton Friedman egyik könyvének fő gondolatára: „Választhatsz szabadon”.

Ebben az esetben a választás szabadsága elsősorban a nagy pénzügyi konglomerátumok döntési szabadságára utal. Egyszersmind a tapasztalatok szerint náluk elkerülhetetlenül rosszabbul informált kisbefektetők döntési lehetőségére is annak kapcsán, hogy – előzetes vagy utólagos szabályozási védőháló hiányában – elveszítsék vagyonukat, nyugdíjmegtakarításaikat.

Az új rendelkezések az amerikai bankrendszer intézményeinek döntő többségét feloldozzák számos olyan szabály alól, amelyek a Dodd-Frank logikája szerint saját működésük biztonságát volt hivatott szavatolni. Ezzel együtt a Képviselőházban benyújtott radikálisabb republikánus javaslatok a Dodd-Frank teljes eltörléséről egyelőre nem jutottak túl a minimális jobboldali többségű Szenátuson.

Tíz évvel a válság után így még nem mondhatjuk ki, hogy az ideológiai üzleti ciklus teljes körbeért. Ugyanakkor, ha a novemberi amerikai időközi választáson, majd a 2020-as elnökválasztáson nem történik gyökeres politikai fordulat, hamarosan visszaállhat egy olyan szabályozási környezet, mely kísértetiesen hasonlít majd a 2008 előttire.

A Birodalom egyszer már visszavágott, és kérdéses, lesz-e olyan Jedi-képességű politikai elitcsoport, amely helyreállítja majd a pénzügyi kapitalizmus szabályozásának vívmányait.

A cikk gondolatmenetét kibontó előadásra ma 19:00-tól kerül sor a Társadalomelméleti Kollégium szervezésében a Corvinus Egyetem C. épületének V-VI.-os előadójában.

Címlapkép: Barack Obama aláírja a Dodd-Frank törvényt, 2010. július 11-én, Washingtonban. (Fotó: Lawrence Jackson, forrás: Wikimedia, Nancy Pelosi)
Olvass tovább!