A 2013-ban baráti társasjátékestekből induló Játszóház Projekt mára játékmesterekkel, társaskölcsönzővel, gyerekprogramokkal és saját kávézóval működő közösséggé nőtte ki magát. Hétfőnként az Akváriumban találjátok meg őket; Borcsával és Lillával pedig arról beszélgettünk, hogyan lesz a társasjátékozásból közösség, és hogyan működik a bázisdemokratikus szerveződés a gyakorlatban. Az alábbi szöveg a Mérce Lila hírlevelében jelent meg, amelyben havonta összegyűjtjük nőjogi, illetve a nőket kiemelten érintő tartalmainkat. Erre itt tudtok feliratkozni.

Borcsa szociológus, Lilla az ELTE-n tanít, együtt pedig a Játszóház Projekt nonprofit egyesületének vezetői és persze játékmesterek. A szervezetben Borcsa főleg azért felel, hogy minden simán menjen, Lilla pedig káoszmenedzsel, ha váratlan dolgok ütnek be.

A Játszóház Projekt 2013-ban indult, amikor a baráti társasjátékestek kinőtték Sághy Balázs nappaliját. Az első évben már 300-400 ember járt a MÜSZI-be hetente közösen társasozni – jelképes összegért, hogy sokaknak hozzáférhető legyen ez a fajta kikapcsolódás. A játékmesterek vitték a társasokat, segítettek választani a játékok közül, elmagyarázták a szabályokat, és helyet kerestek a társaság nélkül érkezőknek.

Azóta sok minden változott: Debrecenben is lettek játékmesterek, elindult a Játszó/Házhoz társaskölcsönző, a TársasSuli gyerekeknek, az át\forduló társasfordítás, és megnyílt a Játszóház kávézója is: az Ignác, a nyúl, ahol a közös játékkészletet tartják. Hétfőnként jelenleg az Akváriumban találjátok őket, más napokon pedig vándorolnak.

„A legalapvetőbb érték az én szememben, kapcsolódni más emberekhez. Nem fontos játékkal kapcsolódni, de nagyon könnyű azzal. (…) A társas egy másik rendszer, ahol egyszerre vannak nagyon konkrét szabályok és keretek, de azon belül viszont nagyon szabad vagy, át is verheted a másikat – ami az életben le van tiltva, azt egy társasban ki lehet játszani.”

„A munkában vagy az élet más területein jobban szétdaraboltak a feladataim, de ha leülök játszani, rá vagyok kényszerítve egy teljesen más, fókuszáltabb gondolkodásra. Nagyon kevés olyan tevékenység van, amibe könnyű belefeledkezni a hétköznapokban – nekem még a falevelek gereblyézése meg a diószedés a földről hasonló.”

Nem ritka, hogy maradandó baráti társaságok alakulnak a társasrendezvények során. A játékmesterek arra is figyelnek, hogy mindenki biztonságban érezze magát, a kéretlen közeledések kezelésére – ami főleg nőket érint –, megvannak már a bevált gyakorlataik. „A kevésbé szociálisan érzékeny férfiak szerintünk attól lesznek érzékenyebbek, ha társaságban töltik az idejüket. Mi magunkra vállaltuk azt, hogy figyelünk, ha kell, közbelépünk, elmondjuk, mi fér bele, mi nem.”

A legtöbben részmunkaidőben foglalkoznak a Játszóház Projekttel, és van másik munkahelyük. Amellett, hogy nagyon hasznos, ha például jogász van a csapatban, különösen izgalmassá teszi a közösséget, hogy változatos háttérrel és tapasztalatokkal dolgoznak együtt emberek. A szervezet bázisdemokratikusan működik: mindenkit bevonnak minden döntésbe, a féléves felvételi folyamat végén az új tagok is alakítják a közös döntéseket a gyűléseken.

„Ha valamiről döntést kell hozni, alaposan végigbeszéljük a témát, és végül csak akkor döntünk szavazással, ha nem jutunk konszenzusra.  Ez fontos: úgy jöttem el a legutóbbi gyűlésre is, hogy valamiről azt hittem, valószínűleg a többség ezt és ezt fogja gondolni, és aztán teljesen más történt. Olyan igények és érzések derültek ki, amikről korábban nem tudtunk, de ezután figyelhettünk, reagálhattunk rá.”

Borcsa és Lilla egyelőre két társast ajánlanak – ha felkeresitek őket, többet is fognak –, egyrészt az Orapát, ami a Torpedót gondolja újra, és a visszaverődő lézersugarakból/ultrahangból kell rejtett bolygókat/kincseket megtalálni. Másrészt a Yubibót, ahol fapálcikákat kell közösen egyensúlyoznotok – gyorsan megtanulható játék, és rengeteget lehet rajta nevetni:) Ha pedig valami jót olvasnátok, keressétek Jón Kalman Stefánsson könyveit, a Hiányod maga a sötétség és a Sárga tengeralattjáró nagyon tetszett nekik.