Horthy visszalovagolna Erdélybe. Nem kéne hagyni!
A Horthy-kultusz Erdélyben csak ártani tud, de azt nagyon. Az, hogy nemrég emlékplakettet állítottak neki, jól mutatja, miféle önsorsrontó csapdába jutott az ottani magyar politikum.
A Horthy-kultusz Erdélyben csak ártani tud, de azt nagyon. Az, hogy nemrég emlékplakettet állítottak neki, jól mutatja, miféle önsorsrontó csapdába jutott az ottani magyar politikum.
Az óbudai áldozatsegítő program hatékonyabban reagálhat a helyiek szükségleteire.
Hiába tekintenek magukra befektetőkként, önfoglalkoztató vállalkozókként, ha végső soron elsődlegesen nem járadékból vagy profitból, hanem munkaerejük eladásából élnek.
Szembeszökő különbségeket találtunk a bíróság szerint ugyanolyannak tűnő ruhadarabok között.
Csütörtökön közmeghallgatást tartottak, az önkormányzat továbbra is kiáll a bánya ellen.
Magyarországon sok kutató úgy kívánja megőrizni akadémiai szabadságát, hogy egyszerűen figyelmen kívül hagyja intézménye autonómiájának kérdését.
Olyan munkahelyet kínálunk, ahol egy társadalmilag fontos ügyért – a baloldali nyilvánosság egyik intézményéért – támogató közösségben lehet dolgozni.
Emléktábla elhelyezését kezdeményezik a józsefvárosi Csokonai utcában, a Népszava egykori székházánál.
Egész addig, míg a kormány nem tárgyal érdemben a pedagógus szakszervezetek 9 pontos követeléséről.
Ezzel nagyjából 200 ezer forint alatti fizetések esetében kompenzálja a fogyasztói árdrágulást.
Faur Annát a próbaideje alatt bocsátották el, ezek szerint jogszerűtlenül.
A BKM nem találta nyomát az átalakítási terveknek, a rokonok nyugalmat követelnek Lutz Gizellának.
A rendőrség közbelépésén és a neonácik hezitálásán is múlhatott, hogy nem történt nagyobb baj.
A kibékülés egyben a kurd állam végét jelentené.
Hadas Weiss azt hangsúlyozza, hogy ideológiaként a középosztály és a középosztálybeliség azt a célt szolgálja, hogy másokat lépre csaljon. Recenzió.
Mindez a Fővárosi Törvényszék közleményéből derült ki.
A 44 éves Marija Ponomarenkót azzal vádolták, hogy a hadseregről „hamis információkat közölt”.
Az ügy minden valószínűség szerint folytatódni fog a bíróságon. A civilek az önkormányzat segítségét várnák, de a testület nem áll be az ügy mögé.
A szélsőjobboldali és a kormánypárti sajtó közös erővel próbálja hazai baloldali szervezetekre fogni a hétvégi, feltételezhetően szélsőjobboldaliakat célzó támadásokat.
Igazán teljesíthető kéréseket fogalmaztak meg.
A kormánypropaganda igyekszik minden erejével „balos hisztiként” aposztrofálni a debreceniek küzdelmét, megnéztük, hogyan viszonyultak egymáshoz a civilek és a pártok a legutóbbi tüntetésen.
Nem új problémával állunk szemben, hanem magával a globális apartheid határokra épülő logikájával.
„Tekintettel a szomszédunkban dúló háborús helyzet okozta kiszámíthatatlanságra.”
Amíg a Belügyminisztérium nem tárgyal a tanárokkal, ez így is marad.
Jorge és csapata szolgáltatásait hírszerző ügynökségek, magánvállalkozások, kereskedelmi szereplők és politikai tömörülések használják.
A Belügyminisztérium nem konzultál.
A magyar újfasiszta mozgalom piros betűs napjáról és az antifasizmusról a németországi NS-Verherrlichung stoppen kampány szervezője, és a magyarországi Autonómia kampány tagja beszélt a Mércének.
A lemondások és az új összeférhetetlenségi szabályok önmagukban nem állítanák helyre a magyar egyetemek autonómiáját.
A városi növényzet arányának növelése és a meglévő zöldterületek helyreállítása szükséges és jó, azonban az átgondolatlan zöldítés dzsentrifikációs folyamatokat eredményezhet.
Kormánypárti tagjai nem jelentek meg, így határozatképtelen lett az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának keddi ülése, amelynek témája a magyarországi akkumulátorgyártás és ezzel összefüggésben a vízközműhasználat helyzete volt.