Történelmi óceánvédelmi egyezmény született, csak épp a mélytengeri bányászatra nem vonatkozik
A tengerfenék telis-tele van értékes fémekkel és ásványokkal, melyeket az ipar boldogan hasznosítana.
A tengerfenék telis-tele van értékes fémekkel és ásványokkal, melyeket az ipar boldogan hasznosítana.
Álbajokra pazarolták a jó erőket, miközben ráolvasással gyógyították a valóságos bajokat. Pedig a beszorított helyzetben is lett volna valamennyi mozgástér.
A családvédelmi akcióterveben 2019-ben még azt ígérték, hogy 2022-re teljes lesz a bölcsődei ellátás, ettől azonban igen messze járunk.
Az engedély visszavonásának közvetlen előzménye, hogy a múlt héten a Helyi Választási Bizottság átengedte a bányanyitással kapcsolatos helyi népszavazási kezdeményezést.
Több tízmilliárd forintot von el idén a kultúrától a kormány. Most már azt is tudjuk, kik lesznek a megszorítások igazi kárvallottjai.
Ma Magyarországon 670 ezer ember él olyan településen, ahol nincs közforgalmú fiók- vagy kézi gyógyszertár.
Voltak ápolók, akik kaptak ugyan valamennyi pénzt, de 60-100-130 ezer forinttal kevesebbet, mint kellene.
A taláros testület szerint Dunaújváros tulajdonhoz való joga nem üresedett ki, hanem„közérdekből arányos korlátozás alá került”.
A kritikai pedagógia célja az elnyomás felismerése és az emberek kollektív felszabadítása – Udvarhelyi Tesszával beszélgettünk.
135 évvel ezelőtt, 1888. március 8-án született Mónus Illés, a magyar szociáldemokrata mozgalom politikusa, újságírója és teoretikusa. Marxista, szocialista és demokrata volt egyben – egy olyan korban, amikor nem ezek a gondolatok határozták meg a korszellemet.
Nem oldja meg a problémákat, ellenben bebetonozza a rossz gyakorlatokat.
Infláció, gyermekvédelem, pedagógusbérek és egyéb kérdések a kormányinfón. Cikkünk frissül!
Ehhez folytatják a gazdasági fókuszú kormányzást.
A három kérdést a lakossági fórumon verbuválódott szülői csoport korelnöke, egy nagymama adta le.
Szűk nyolc hónappal a rezsiárszabályozás megváltoztatása után.
Öt pontban elmagyarázzuk.
A Város Mindenkié csoport február 25-én egy napig ingyenessé tette a nemrég felújított Blaha Lujza téri közvécét, hogy felhívja az olyan térítésmentes, mindenki számára hozzáférhető alapszolgáltatások hiányára a figyelmet, mint a nyilvános illemhelyek.
A Patent Egyesület Nőjogi Perselye csak az elmúlt időszakban 40 nőnek nyújtott támogatást.
2021-ben tévútra léptünk, az akkumulátorgyárak építése csapda a jegybankelnök szerint.
A tervezet a diákoknak és a szülőknek is hátrányosabb a szakszervezet szerint.
Mi rejlik egy magyar akkumulátorgyár mélyén?
Nincs baloldali politika feminizmus nélkül, nincs hiteles emancipációs ígéret a nők emancipációja nélkül – és ez bizony a férfiak felelőssége is.
Bár már mögöttünk van a Becsület napja, az ellentüntetés és az országos botrányt kiváltó viperás támadások, a szélsőjobboldali-jobboldali sajtó, a rendőrség, különböző újfasiszta csoportosulások és Kocsis Máté napirenden tartják a kérdést.
Tizennyolc munkavállaló rákkeltő anyagoknak volt kitéve.
Egyelőre azonban csak a színfalak mögött, az openDemocracy által megszerzett dokumentumok alapján. Kérdés, hogy készek-e nyilvánosan is konfrontálódni az ukrán vezetéssel a dolgozók védelme érdekében?
Közel fér áron vett ingatlant árverésen a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke, Schadl György sofőrje.
A pedagógus szakszervezetek szerint a tervezett módosítások a kormány „bosszúja” az elmúlt hónapokért.
Kinek mi a célja a háborúval, és milyen kifejletek lehetségesek?
A székely zászló elfogad(tat)ásának története az erdélyi magyar közösségekben és a román társadalmon belül is feszültségeket szított.
Nem érzik azt, hogy őket képviselné a település vezetése.