A ruhagyárak, ahol még jobban kizsigerelik a dolgozókat, mint Ázsiában
Napi 300 forintnak megfelelő, 27 dolláros havi alapfizetésért dolgoznak a munkások 2014 után alapított nagy etióp ipari parkok ruhagyáraiban.
Napi 300 forintnak megfelelő, 27 dolláros havi alapfizetésért dolgoznak a munkások 2014 után alapított nagy etióp ipari parkok ruhagyáraiban.
Nincs vége a sajtópiac átrendeződésének.
S.O.S. az óvodákért! címmel indítottak online petíciót óvodapedagógusok, amellyel Kásler Miklós emberminiszter közelmúltban elhangzott, az óvodai neveléssel kapcsolatos kijelentéseire reagálnak.
A Szabadfogás a Magyar Hangon folytatja, Csintalan Sándor az Azonnalin tűnik fel, Kálmán Olga pedig egyelőre személyes brandjét építi.
Ez a baloldal nem az a baloldal — és tévedés lenne figyelmen kívül hagyni.
Patyi váltása minden bizonnyal szerves része az igazságszolgáltatás jelenleg is zajló átalakításának.
De még ha nem lenne az órási benézés, akkor is érdemes lenne megkérdezni, mi a gond azzal, ha egy csokira nem egy fehér bőrű gyerek arcmása kerül fel?
Domokos László azt a következtetést vonta le a kórházak trehány gazdálkodásából, hogy a szabálytalanságok miatt a kormányon talán nem is jogos számon kérni, hogy mennyit költ egészségügyre.
2018 első félévében a megújuló energiaforrások – napenergia, szélenergia, vízenergia és biomassza – termelése az E.On adatai szerint Németországban csúcsot döntöttek, majd 10 százalékkal több energiát termelve mint egy éve.
„Fontolgatom, hogy jövő ősszel elindulok a főpolgármester-választáson, hogy képviseljem és megvalósítsam régi álmomat, a Sétáló Budapest koncepcióját” –írja Facebook oldalán a műsorvezető, kritikus.
Impozáns cikkben rongyolt bele a fővárosi fiatalokba a 888 szerzője, amire aztán a Fidesz-média több másik tagja is ráharapott. Szerintük a Szabadság hídon szombat reggelre képződő szemetet liberális fiatalok állították elő.
A megmozdulást egy szélsőjobboldali republikánus szenátor-jelölt gyűlésére válaszként szervezték.
Bár Kele szerint jól haladtak a tárgyalások, mégis mennie kellett nem sokkal azután, hogy beszólt Mészáros Lőrinc sportmárkájának.
A kiállítás-szervezők nagyon sok visszautasításról beszélnek.
Néhány perccel korábban még a „szólásszabadságért” tüntettek.
Egy valamit biztosan nem lehet állítani: azt, hogy akár az összefogáspártiak, akár a különutasság hívei az LMP-ben a bázisdemokrácia nevében jártak volna volna el a kampányidőszakban.
A rendőrség működőképességét veszélyeztetné, nem maradna szolgálatban elég rendőr, ha mindenki pihenőnapra menne a túlórái után.
Ő maga nem zárja ki, hogy egyszer politikai szerepet vállal.
Az országban, de főként Budapesten megfigyelhető, hogy a közterületek átalakítása a társadalompolitika változásaival párhuzamos jelenséggé vált: a kormány a „nemkívánatos csoportokkal” szemben használhatatlan közterekkel száll harcba.
200 ezer forintnyi iskolai berendezést kap az az iskola, aminek diákjai legtöbbször szurkolnak szervezetten Mészáros Lőrinc csapatának, az Orbán Viktor háza melletti stadionban.
A Városkutatás Kft. készített egy elemzést a KSH 2015-ös számait elemezve, amelyből kiderül összesen 1,3 millió családnak okoz nehézséget a lakhatás költségeinek előteremtése, a jövedelméhez mérten.
A radikális, baloldali irányzat idővel a gazdagok játékszerévé vált.
A demonstrálók a munkanélküliség drámai növekedése, az iráni riál elértéktelenedése és az ezzel összefüggésben kialakuló gazdasági kilátástalanság miatt vonulnak utcára.
Az adatokat nézve igencsak drága szórakozás manapság, ha valaki nem államilag finanszírozott képzésre jut be és/vagy nincs kollégiumi helye.
A szervezet szerint az élelmiszerek és a lakhatás árai az utóbbi időkben túl nagy ütemben nőnek.
Úgy tűnik, hiába várunk már a rock’n’roll, a punk vagy a hip hop felszínre töréséhez hasonló forradalmakra a popzenében, az új trendek inkább a korábbi stílusok különböző hibrid változatai. Adódik tehát az egyáltalán nem triviális kérdés, hogy ha a kapitalista popzeneipar tényleg mindent képes súrlódásmentesíteni, és Katy Perryvel bár a rendszert kritizálva, de „a ritmushoz láncolva” mégis tovább táncolunk, akkor hol marad tere a valódi ellenállásnak.
Nincs mentő körülmény…
Szikszai Péter a Magyar Időknek nyilatkozott: azt mondta, nincs több „kekeckedés.”
Augusztus 23-is adott időt Donald Trump kormányának John Bates, washingtoni kerületi bíró, hogy érveljen a DACA (Deferred Action for Childhood Arrivals – kb.: Intézkedési Tilalom a Gyermekkorú Érkezőkkel Szemben) program ellen, vagy teljesen állítsa vissza azt.
Esdve kérünk benneteket: ne legyetek már ilyen embertelenek. A szűkszavú hírre reagálva, miszerint megöltek két migránst a Vajdaságban, ne keveselljétek az áldozatok számát. Hacsak mód van rá, és a szóra hallgattok még, kommentjeitekben tartózkodjatok attól, hogy hajtóvadászatra buzdítsatok embertársaitok ellen.