Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mégis kiáll az ELTE a társadalmi nemek szak mellett

Ez a cikk több mint 5 éves.

Újabb közleményt adott ki hétfőn az ELTE vezetése. Ebben a korábbi nyilatkozatához képest sokkal határozottabban áll ki a kormány tervei szerint megszüntetendő társadalmi nemek mesterképzési szak mellett.

Korábban mi is megírtuk, hogy alig 24 órát kaptak az egyetemek arra, hogy véleményezzék az Emmi és az Igazságügyi Minisztérium rendeletmódosító előterjesztését, amelynek egyik pontja a társadalmi nemek (más néven gender) szakok betiltása. Minderre akkor került sor, amikor a nyári szabadságolás idején értelemszerűen az egyetemeknek nincs érdemi lehetőségük tiltakozni.

A közlemény egyértelműen utal saját múlt heti, erős kritikákat kapott nyilatkozatára, azt egyértelműsíteni szándékozik. Határozottan kijelentik, hogy az egyetem a szak „megszüntetésével kapcsolatban közvetlen megkeresést nem kapott a kormányzati szervektől”, valamint hangsúlyozzák:

„(…) a rendelkezésre álló véleményezési határidőn belül megfogalmazta a tervezettel kapcsolatos észrevételeit az MRK részére. Ebben az Egyetem határozottan és egyértelműen kifejtette egyet nem értését a társadalmi nemek tanulmánya mesterszak rendeleti megszüntetésével kapcsolatban (…)”

A közlemény kifejti azt is, hogy az augusztus 10-i nyilatkozat azért hangsúlyozta a kormányzat jogát egyes szakok megszüntetésére, mert „A sajtóban megjelentek olyan vélemények, amelyek kifejezetten azt sugallták, hogy a ‘társadalmi nemek mesterszak’ megszüntetése a felsőoktatási intézmények részéről kijátszható”, és ezektől a „módszerektől” szerettek volna elhatárolódni.

A Közlemény azzal zárul, hogy az intézmény kijelenti: „Az Egyetem elkötelezett a tudomány és az oktatás Alaptörvényben is biztosított szabadsága iránt.”

Forrás: ELTE
kép: Wikimedia Commons