Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Meredeken csökken a menekültellenes támadások száma Németországban

Ez a cikk több mint 5 éves.

Folyamatosan és meredeken csökken a menekültek elleni erőszakos támadások száma Németországban. A szövetségi kormány által közzétett adatok szerint 2018-ban eddig így is több mint 700 támadás történt, ezek egy része (627) menekült személyek, másik része menekültek otthona (77) ellen irányult.

A magas számok meredeken csökkenő tendenciát jeleznek, 2017-ben egész évben 2200 támadás történt menekültek és otthonaik ellen, 2015-ban pedig több, mint 3500. A Reuters havi bontásban is megnézte az adatokat, e szerint

2018 január és június közt 704 támadás történt, míg 2017 azonos időszakában 1127.

Az adatokat a Linke (A Bal) kérte ki a Belügyminisztériumtól, a párt szerint így is elviselhetetlen a helyzet. Ulla Jelpke, a párt belügyi szóvivője a támadásokért a menekültek ellen uszító Afd nevű szélsőjobboldali párt mellett a kormányzó Bajor Kereszszociális Uniót és Horst Seehofer belügyminisztert tette felelőssé, amiért kizárólag negatív hangnemben beszélnek a bevándorlásról és a menekültekről.

A rendőrség tavalyi  nyilvántartásából kiderül, hogy a menekültek elleni támadásokat szinte egytől egyig szélsőjobboldali csoportok követik el.

Ezek a támadások a német társadalomnak csak egy egészen marginális szeletének véleményét tükrözik. Noha 2015 ősze óta a német társadalomban – különösen a volt NDK területén – szűk többségben vannak azok, akik tartanak attól, hogy sok menekült érkezik az országba, és Seehofer belügyminiszternek azzal a szigorítási javaslatával is egyetértett a többség, amely „horgonyközpontokat” hozna létre, ahol a más országban regisztrált menekülteket szállásolnák el rövid ideig, a német társadalom többsége befogadóan viszonyul a menekültekhez.

Egy tavaly nyáron készült felmérésből például az derült ki, hogy a németek 71%-a a közösség részeként tekint az országba érkező menekültekre, és az Afd támogatói alkotják az egyetlen csoportot, ahol ez az arány 25% alatt van (köztük viszont 80%).

(Zeit)