Matolcsy György, a kormánykritikus megmondóember
Jó kritikát hallani olyan embertől, aki maga is hozzájárult az ingatlanárak elszabadulásához az elmúlt pár évben.
Jó kritikát hallani olyan embertől, aki maga is hozzájárult az ingatlanárak elszabadulásához az elmúlt pár évben.
Tavaly márciusban értesítette a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) Ferencváros önkormányzatát, hogy 22,75 millió forint támogatást ítélt meg a Haller Park felújítása során megvalósuló kézilabdapályára.
A független országgyűlési képviselő szerint a kormány „merényletet követ el” a gyerekek ellen.
Közös sajtóközleményben jelentette be kedden Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság külügyminisztere, hogy beindítják az iráni atomalku vitarendezési mechanizmusát. Ez lehet az utolsó szög a megállapodás koporsójában.
A 2017-ben, putyini mintára elfogadott jogszabályt ma az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka minősítette jogsértőnek.
A Momentum egyenesen azt javasolja a szocialistáknak, hogy vezessék be a kettős párttagság tilalmát, „hogy ne lehessen senki egyszerre fideszes és MSZP-s”.
Szerinte a magyar jogrendszerben már érvényesülnek az egyezmény cikkelyei.
Bíznak benne, és a választókban is.
Van-e kiút Macron nyugdíjreformterve következtében kialakult közel másfél hónapja tartó válságból? A miniszterelnök január 11-én bejelentett engedménye előrelépés-e, vagy az egy helyben topogás jele? Egyelőre folytatódik a szkander, az újév kölcsönös pofonokkal kezdődött.
Megint „szélsőségesek” akarják megmenteni a Földet.
Az MTA frissen publikált kutatása aggasztó eredményeket közöl a pályakezdő tanárok arányáról.
A Black Lives Matter aktivistái szerint nem indulhat demokrata elnökjelölti posztért olyan politikus, aki polgármesterként a feketéket diszkriminálta.
Kumich László postamester öngyilkosságára reagáltak a sajtótájékoztatóval.
Valamikor barátok voltunk.
A munkavállalói kistulajdonosok érdekeit nem nézték.
Már a jegybankelnök is élesen kritizálta az ingatlanpiaci helyzettel kapcsolatos kormányzati hozzáállást.
Lapértesülések szerint szó sincs „100 nap türelemről” Karácsony Gergelynek, vagy más ellenzéki polgármestereknek.
Pedig korábban egy darab szénnel parádézott a parlamentben.
Ha nekem abban a luxusban van részem, hogy nem függ a kormánytól se a munkám, se a megélhetésem, akkor mégis mi tart vissza attól, hogy a szavazásnál többet is tegyek a változás érdekében?
„Az elnök úr nem adott meg további különösebb bizonyítékot erre.”
A „demokratikus ellenzék” mindent/mindenkit magába olvasztó vonzásában kell bátornak lennie a kiadóknak, szerkesztőknek, íróknak és olvasóknak annak érdekében, hogy valóban radikális, friss és inspiráló szempontok-gondolatok jelenjenek meg a baloldal szellemi életében a könyvkiadáson keresztül (is).
Egyelőre nincs felelős, a megtámadott légibázist a hét elején Irán már egyszer lőtte rakétákkal. Négy sérültről tudni egyelőre.
Az információ kikerülése után gyorsan visszahívták a kiadványokat.
Különös módját választották hogy kimutassák, mennyire tisztelik Irak szuverenitását.
Mit ad isten pozitívan nyilatkoznak az elnök lépéséről, ami számukra is jövedelmező lehet.
Orbán Viktor ezzel szeretné megállítani a szakdolgozók elvándorlását, a szakszervezetek szerint viszont így nem fog menni.
Az Orvostechnikai Szövetség főtitkára szerint szó sincs túlárazásról.
A kormány szerint a korrupció, a legfelsőbb bíróság szerint a kritikus hangok ellen van a törvény.
Még a profitorientált média okozta torzulásokra sem találtak megoldást a társadalmak, és a nagy techcégek máris újabb kihívások elé állították őket. Ilyen körülmények között a közszolgálati sajtó ideájának felfrissítése létfontosságú lenne.
A vállalat elutasítja a feltételezéseket.