Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Párbeszéd törvénymódosítást nyújt be Karácsony Gergely köztévés interjúja után

Sajtótájékoztatót tartott Szabó Tímea szombat délután, ugyanis a Párbeszéd indítványozza, hogy módosítsák a médiatörvényt. Minderre azután került sor, hogy a párt szerint Karácsony Gergely köztévés interjúja „minden volt, csak nem szakmai-etikai, és nem a jogszabályoknak megfelelő”.

Szabó szerint eleve problémás az, hogy a 2 milliós főváros polgármesterét csak azok után volt hajlandó meghívni az M1, hogy Karácsony a Mozgó Világnak adott interjújában szóvá tette, hogy még egyszer sem hívták be szerepelni.

A Párbeszéd képviselője „súlyos szereptévesztésnek” nevezte azt, hogy a riporter a kormányközeli narratívát követve cinikus és kritikus kérdéseket intézett a főpolgármesterhez:

„Egy közszolgálati médiumnak nem az a feladata, hogy a kormány, a Fidesz  vagy Orbán Viktor véleményét sulykolja a műsorban, hanem az a feladata – az adófizetők pénzén működtetve a csatornát –, hogy feltegye azokat a kérdéseket a főpolgármesternek, amelyek az állampolgárokat, a budapestieket a legjobban érdeklik.

Ehhez képest az M1-en az történt, hogy az évente 100 milliárd forintból működő közszolgálati televízió részrehajló, a közérdekű szempontoknak egyáltalán nem megfelelő, gyakorlatilag gúnyolódó, a főpolgármestert szóhoz jutni nem hagyó módon tette fel a kérdéseit és fogalmazott meg állításokat”.

Szabó Tímea elmondta, ezzel az interjú minden létező, a médiára és sajtóra vonatkozó jogszabályt megsértett. Megsértette a jóhiszeműség és a tisztesség elvét, ugyanis a közszolgálati médiában ezeknek kellene vezérelnie egy műsort.

A politikus ezen kívül arra a sajtótörvényre hivatkozott, amely kimondja, hogy a közmédiában kötelező a hiteles, gyors és pontos tájékoztatás, de ez sem teljesült, hiszen az interjúból egyáltalán nem derült ki, milyen tényleges intézkedések történtek Karácsony első 100 napja alatt. Szabó szerint megsértették továbbá a Közszolgálati Kódexet is, amely előírja a közmédia semlegességét.

Éppen ezért a Párbeszéd nevében a társelnök szombaton benyújtott egy olyan törvénymódosítást, amely a Közszolgálati Kódexben foglaltak azonnali érvényesítését és szankcionálását követeli.

„Ha a Médiatanács és a közszolgálati médiaszolgáltatók nem hajlandók ezt a kódexet figyelembe venni anélkül, hogy ez a törvény szerves része legyen, akkor be kell, hogy emeljük ezt a legmagasabb szintű jogszabályba.

Emellett a Párbeszéd a Médiatanácshoz is panasszal fordul az interjú kapcsán, már csak azért is, hogy megelőzzük, hogy az M1 propagandistái megengedjék maguknak azt, hogy még egy ilyen eset előfordulhasson” – mondta el Szabó Tímea.

A Párbeszéd politikusa azzal zárta a sajtótájékoztatót, hogy ha már az interjú során nem sikerült, akkor most ő fogja felsorolni, miket vitt véghez a városvezetés Karácsony Gergely főpolgármesterségének első 100 napja alatt:

  • A kormánnyal való megállapodás értelmében 50 milliárd forintot szereztek budapesti egészségügy fejlesztéséért
  • Megteremtették a budapesti nagyerdő létrehozásának lehetőségét, ami kulcsfontosságú a klímaváltozás káros hatásainak megelőzése és a lakosság védelmének érdekében
  • Leállították a Városliget beépítését és megvédték a Római-partot az ingatlanmuytitól
  • Ferencvárosban a stadion helyett egy szabadidőpart létesítését hozták kilátásba
  • Megállították az önkormányzati lakásokból való kilakoltatást
  • Felszámolták a parkolási maffiát, ingyenessé tették a közlekedést az álláskeresőknek
  • Elfogadták az „Ez a minimum!” korrupcióellenes csomagot
  • Létrehozták a Fővárosi Érdekegyeztető Tanácsot
  • Felmondták a Lokál szerződését
  • Plusz forrásokat juttattak a hajléktalanellátásnak
  • Megnyitották a közösségek előtt a Városháza udvarát
  • Klímavészhelyzetett hirdettek Budapesten

Karácsony Gergely január 21-én volt az M1 Ma este című műsorának vendége, ami annyira groteszkre sikeredett, hogy még  a fideszes államtitkár, Fürjes Balázs szerint is vállalhatatlan volt.

Címlapkép: MTI/Illyés Tibor