Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Végül csak meghívta a közmédia Karácsony Gergelyt, de nem volt benne sok köszönet

Ez a cikk több mint 4 éves.

Hosszú, erősen kritikus interjút készített az M1 Ma este című műsorában Karácsony Gergely főpolgármesterrel, miután Karácsony amiatt panaszkodott, hogy megválasztása óta egyszer sem szerepelhetett a közmédia műsorában. A jó előre beharangozott interjút – ahogyan azt az Index tudósítója azt észrevette – már az egyperces felvezetőben azzal indította Meszes Boglárka a stúdióból,

„talán az is kiderül, biciklivel érkezett-e Karácsony” a Kunigunda útjára.

Ekkor került át a szó a végül az interjút készítő Mészáros Katához, aki ugyancsak a biciklitémával folytatta. Amikor kérdéseire Karácsony elárulta, most elektromos autóval érkezett, a következő kérdés máris az volt:

„Csak a fotók erejéig tartott-e” a biciklis lendület?

Erre már a polgármester is megjegyezte, hogy nem mindennap járhat ő az M1 esti műsorában, így lehetséges, hogy közlekedési szokásain túl más téma is érdekli a nézőket, illetve hideg is volt most a biciklizéshez.

Mészáros erre is ugrott, és közlekedési vonalon tovább faggatózva egyrészt arra a próbálta rábírni Karácsonyt, ismerje el, hogy „nem életszerű” az autósközlekedés csökkentése, és a dízelautók Budapestről való kiszorítása sem. Erre Karácsony arra emlékeztette a műsorvezetőt, hogy a fővárosban számos betegség, de főleg az asztmás megbetegedések legfőbb okozója a légszennyezettség.

Mészáros Kata legjobb kérdéseit a 444.hu videója gyűjtötte össze.

Majd, amikor a kérdező innen arra tért rá, hol is parkolták le Karácsony autóját, mivel ezt a stáb felvette, ő már csak annyit reagált:”őszintén szólva nem érti” a kérdést, „javasolja”, hogy kicsit komolyabban beszélgessenek.

Erre Mészáros csak annyit reagált: „A felvételek megvannak!”

A mintegy húsz perces interjú a groteszk közjáték után újabb, immár valóban a város ügyeit érintő keresztkérdésekről szólt. A műsorvezető például azt állította, nem igaz, amit Karácsony Gergely arról mondott, hogy főpolgármesterként eddig még nem hívták meg a televízióba. Kiderült, a kérdező arra gondolt, hívták a kampány alatt, majd később az M5 kulturális csatornára, ami nem éppen az M1. Ezek után Mészáros az M5 Karácsonyt meghívó SMS-eit is idézte.

Karácsony leszögezte, az M5-nek egy fotókiállításról nyilatkozott, a kampányban valóban hívták, ugyanakkor október 13-i megválasztása óta egyszer sem szerepelhetett meg a fő politikai műsorokban. A fotókiállításról adott nyilatkozatáról elmondta, szerinte ez persze „nagyon fontos téma”, de nem éppen politikai kérdésekről volt szó.

A későbbi kérdések is inkább hangzottak vádnak, mint valódi sajtómunkának: elhangzott például, hogy Karácsony korábban (egyébként Bödőcs Tibor író-humorista megjegyzésére válaszolva) az Indexnek azt mondta, „szokott hülyeségeket beszélni”, és hogy  „rosszul mérte- e fel, mire képes” főpolgármesterként, majd a kihirdetett klímavészhelyzettel kapcsolatosan az a kérdés is felmerült Mészáros Katában, „szólnak-e a szirénák” a magyar fővárosban.

Néhány kérdésre végül Karácsony értelmes választ is tudott adni, például arra, hogy az állami kézben lévő kukaholding az M1 műsorvezetője szerint azért nem fizet a Fővárosi Közterület-fenntartónak, mert az „nem állított ki számlát.” Karácsony közölte, egy jogszabály kell ahhoz, hogy a számlát ki tudják állítani, Fürjes Balázs Budapest-kormánybiztossal pedig erről már egyeztetett. Felidézte, hogy Budapest és a kormány határozatban is rögzített megállapodása az atlétikai vb-ről kimondja, „Budapestnek jár ez a pénz”, azaz az 50 milliárd forint, és csak „remélheti”, hogy a kormány tartja magát az adott szóhoz.

Arra is rákérdeztek, hogy Gyurcsány Ferenc volt minisztere, Draskovics Tibor hogy kapott pozíciót Budapesten, amelyre Karácsony azzal reagált, őt a Fővárosi Közgyűlés választotta meg igazgatótanácsi tagnak. Ő azonban büszke arra, hogy a cégvezetőket ezzel szemben nyilvános pályázaton, és „nem politikai alapon” választják ki, így szerinte lesz, akit Tarlós nevezett ki, és marad is.

A Liget-projektről Karácsony elmondta, már felépült létesítményeket nem bontanak vissza, de új építkezéseket „nem támogatnak” majd a Városligetben.

Ezzel együtt a továbbiakban is főleg a Fidesz kritikai pontjait mondta vissza az újságíró a főpolgármesternek, például a decemberi havazásnál szerinte egyedül a főpolgármester felelőssége lett volna a közlekedés biztosítása, holott például éppen az állami kézben lévő MÁV nézett akkor szembe problémákkal.

Erről azt kérdezték tőle:

„Így kell működnie egy városnak?”

Az interjút követően Karácsonyt azonnal Láng Zsolt leváltott II. kerületi polgármester, és a Fővárosi Közgyűlés fideszes frakcióvezetője követte, ő azonban már kemény kérdések nélkül kritizálhatta a főpolgármester elhangzott szavait.

A teljes interjút az M1 Médiaklikk szolgáltatásában lehet visszanézni.

Címlapkép: Médiaklikk