Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Közbeszerzési Hatósághoz fordulnak kispesti képviselők a verseny nélküli közétkeztetési pályázat miatt

Ez a cikk több mint 4 éves.

A kispesti közétkeztetés verseny nélküli kiszervezése miatt észrevétellel fordultak a helyi ellenzéki képviselők a Közbeszerzési Hatósághoz, számolt be róla ma Ferenczi István, LMP-s politikus sajtótájékoztatóján.

Még decemberben szúrta ki  a 444 Hadházy Ákos független képviselő posztját, amely alapján több dolog is hibádzik a közétkeztetési pályázat körül. Először is: a hivatalosan induló három cég közül csak egy tudott ténylegesen versenybe szállni a menzázásért, mert a többiek nem tették le az előírt ötmillió forintos biztosítékot.

Az egyetlen esélyes jelentkező így a Szakácstündér Kft. maradt, amelyet bő egy éve alapított Csákó Gergő, a BKV Előre focistája. A cég nem rendelkezik hosszú referencialistával, néhány hónapot főztek Balmazújvárosban, de Hadházy állítása szerint lehetséges, hogy csak papíron, ugyanis egy már létező, közétkeztetéssel foglalkozó céggel együtt szolgáltattak.

A kispesti étkeztetést jelenleg is intéző cég a Klassz Menza Kft. névre hallgat, velük még 2012-ben kötöttek tízéves szerződést, amelyet Vinczek György alpolgármester beszámolója alapján azért bontottak fel idő előtt, mert több panasz is érkezett a cégre, például azért, mert folyamatosan árat akartak emelni, az ételek minősége gyakran nem volt megfelelő, illetve az alkalmazottaikkal is „mostohán bántak”.

Viszont a Szakácstündér egyetlen alvállalkozója a Klassz Menza, mögötte azzal a tulajdonosi körrel, amelyről a G7 azt írta: kapcsolatba hozható Mészáros Lőrinccel. Tehát tulajdonképpen nem sok minden változna.

A közétkeztetési szolgáltatást az önkormányzat rendeli meg, így biztosítva menzát főképp ovisoknak, iskolásoknak, időseknek. Az újonnan kiírt pályázat része volt, hogy a jelentkezőknek már rendelkeznie kellett Kispesten működő konyhával és ezt bizonyítaniuk is kellett, ezért hívta be a Szakácstündér a Klassz menzát alvállalkozónak.

„Mi azt gondoljuk, hogy a kiírás, vagy a kiíró szándékától függetlenül ez versenykorlátozó kitétel volt, ezért észrevétellel fordultunk a Közbeszerzési Hatósághoz.”

Ferenczi hozzátette: egyébként maga az önkormányzat is rendelkezik főzőkonyhákkal a kerületben, a jelenlegi szolgáltatási szerződés szerint onnan is kellene ellátni a közétkeztetési szolgáltatást. Tehát akár velük is köthettek volna alvállalkozói szerződést.

A képviselők azzal a kéréssel fordultak a polgármesterhez: amíg nem kapnak visszajelzést arról, hogy minden rendben van a pályázat körül, addig ne írja alá a szerződést a nyertes céggel, illetve ha jogos a panasz, akkor írjanak ki új pályázatot, társadalmi- és környezetvédelmi szempontokat is figyelembe véve. Emellett azt javasolják, az óvodákban, bölcsödékben inkább helyben működő, saját konyhával biztosítsák a közétkeztetést.

A teljes sajtótájékoztató itt tekinthető meg:

Címlapkép: MTI/Kovács Attila