Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Borkai szerint tudtak a videójáról Orbánék, de mégsem tettek semmit

Ez a cikk több mint 4 éves.

Borkai Zsolt már egy évvel a kiszivárogtatás előtt tudta, Orbán Viktor pedig valószínűleg tisztában volt azzal, hogy létezik a botrányát kirobbantó videó. A botrányba belebukott győri polgármester és az ügy más érintettjei által a rendőrségen tett vallomásokat most megszerezte az Index.hu is, ezekből az derült ki, 2018 őszén Kubatov Gábor pártigazgató találkozót kért Borkai Zsolttól,  ehhez „biztonságos helyet” is kért a városvezetőtől.

Végül, a vallomások szerint Borkai és Kubatov egy gyirmóti, Győr melletti étteremben találkoztak, ahol a pártigazgató beszámolt arról, megjelent és számos körben ismertté vált néhány fotó és videófelvétel, ahol a polgármestert két nővel, intim helyzetben lehet látni, és hogy ezt a 2019 őszi kampányban majd használni tervezik.

Kubatov azonban a vallomás szerint megnyugtatta Borkait: ez végülis „magánügy”, nem érinti majd súlyosan a Fideszt, de magát a videó-ügyet Borkai Zsoltnak kellene majd rendeznie.

Borkai a saját bevallása szerint ekkor és Kubatov Gábortól értesült az ominózus videó létezéséről, kérdésként marad, hogy Kubatov és így, rajta keresztül a Fidesz felső vezetése honnan tudhatott először a videóról, ha azt maga  a fotókkal már zsarolt polgármester nem ismerte még.

A mostani beszámoló szerint az immár elhíresült jachtos, horvátországi szexparti – amelyen Borkain kívül Rákosfalvy Zoltán ügyvéd is látható fotókon is videókon – 2018 májusában, a pünkösdi ünnepkor készült. A hajót, egy katamaránt Somogyi János, a győri fideszes körökben ugyancsak befolyásos helyi vállalkozó foglalta le a társaság számára. A három férfit az köti össze, hogy mint az már a HVG.hu 2011-es oknyomozásából is kiderült, Somogyi és Rákosfalvy együtt szervezték meg azoknak a győri telkeknek a felvásárlását és kisajátítását, amelyeket az ott logisztikai központot építő Audi Hungáriának később eladtak. A luxemburgi cég, amelytől az autógyár később a telkeket megvette, ezen milliárdokat keresett, igazgatótanácsában pedig Rákosfalvy is ott ült.

Először akkor szimatolhatott bajt a kiruccanással kapcsolatban Borkai Zsolt, amikor 2018 nyarán egy férfi többször, több helyen is felhívta, mert beszélni akart vele. Hosszú győzködés után végül elérte Borkait, aki felismerte a férfiben Póczik József futballistát, akivel korábban az ETO-ban együtt sportoltak.

A városházával szembeni szállodában végül Póczik és Borkai a vallomások szerint találkoztak is, és ekkor Póczik megmutatott néhány fotót Borkainak, amely őt ábrázolja  fiatal nők társaságában a jachton.

Borkai pánikhangulatban hívta fel a rövid megbeszélés után Rákosfalvyt, aki általában az ügyeit intézte, és feltehetőleg ennek a pániknak a hatása alatt állítólag számos más embert is beavatott abba, mivel is zsarolják.

Ő maga azt vallotta, a kialakult helyzet miatt 2019 tavaszára már több vezető fideszes, többek között Kósa Lajos és Kocsis Máté is tudott az ügyről. Kocsis mindezt az Indexnek el is ismerte, Borkai megemlítette neki, hogy „nőügybe keveredett”, amivel zsarolják, de részleteket nem árult el.

Ami viszont ennél is érdekesebb, az az a részlet, amely ugyancsak Borkai vallomása szerint, Orbán Viktorra vonatkozik. Vele Borkai soha nem egyeztetett az ügyről, de

Kubatov egy 2019 eleji beszélgetésen azt mondta a győri polgármesternek, ne aggódjon Orbán miatt, mert ő is tud arról, mi szivároghat ki, de egyrészt a miniszterelnök szerint a dolog „magánügy”, másrészt pedig „a jobboldali média majd úgyis blokkolja” az információk terjedését,

így senki sem szerez majd tudomást a szexvideóról akkor sem, ha az esetleg kikerülne az internetre.

Borkai ügyvédje, Rákosfalvy mindenesetre magánnyomozásba kezdett. Ennek során feltűnő lett a rendőrségi vallomások szerint, hogy Póczik jelenlegi élettárásnak fia, F. Gábor lehetett az, aki a hajón látható fiatal nőket leszervezhette és a gyanú szerint a felvételek elkészítésével megbízhatta.

Korábban felmerült egy másik volt győri focista, Puska Péter szerepe is, és a kormánymédia megszellőztetett olyan telefonhívásokat, ahol Puska állítólag Póczikból próbálja kiszedni, honnan kapta a fényképeket. Póczik saját állítása szerint egy borítékban hagyták ott számára azzal, hogy juttassa el azokat Borkainak. Később ebből, a Puskán keresztül szerzett anyagok alapján azt sejtették kormányközeli források, hogy a DK szivárogtathatta ki a felvételeket, ám erre semmiféle bizonyíték nem létezik.

Az, hogy végül hogyan került ki a videó, és a fotók is Az Ördög Ügyvédje blogra, tehát továbbra sem világos, oda az anyag hogyan jutott el. Annyi viszont kiderült, hogy két, Kubatov Gábor ismeretségi köréhez kötött férfi, Tóth Csaba és Mikó István, egy alvilági figura, a „Suba” becenéven is ismert, érdi illetőségű J. Zoltán felé vezette Borkaiékat. J-ről a nyomozati anyag megállapította, bizonyosan rendelkezett a felvétel egy példányával annak kiszivárgása előtt.

Mivel Rákosfalvy és Borkai ezen a ponton azt sejthették, megtalálták a videó egyetlen tulajdonosát, végül 1.6 millió forintot fizettek azért ki J. Zoltánnak, erről pedig még papír is készült, legálisan a videó „felhasználási jogait” vették meg tőle.

Ennek ellenére, mint az ismert, szeptember végé és október elején több részletben kikerült a Borkait súlyosan terhelő anyag az Ördög Ügyvédje oldalaira. Ekkor a vallomások szerint Kubatov és munkatársa ismét hívta Borkait, figyelmeztette, hogy a szexbotrány mellett számítson korrupciós ügyei nyilvánosságra kerülésére is.

A jobboldali média azonban a teljes kampány végéig valóban nem írt, vagy adott hírt a botrányról. Azonban, mint ahogyan az látványosan kiderült, Orbán és Kubatov alábecsülték a fideszes befolyás alár került sajtó elhallgató-erejét. Igaz ugyan, hogy október 13-án Borkai 44%-os eredménnyel megnyerte a győri polgármester-választást, azonban a Fideszben a Borkai-videónak döntő hatást tulajdonítottak abban, hogy kormánypártok 10 megyei jogú várost és Budapest vezetését is elbukták.

Borkai végül november elején lemondott polgármesteri posztjáról, miután október 14-én bejelentette, hogy a Fideszből is kilép. Helyéért most vasárnap, január 26-án időközi polgármester-választást tartanak az északnyugat-magyarországi megyeszékhelyen.

Borkai ügyében született fejlelentések alapján az ügyben a rendőrség jelenleg négy, különálló nyomozást is folytat. Ezek közül egy vonatkozik Borkai zsarolási ügyére, három pedig az ő üzleti köreit vizsgálja.

Címlapkép: MTI/Krizsán Csaba