Tíz százalékkal nőtt a leggazdagabbak vagyona 2019-ben
Igaz, jóval többen is lettek. A világ vagyonának döntő része viszont továbbra is Észak-Amerikában összpontosul.
Egyre magasabbak a megyekszékhelyeken is az ingatlanárak, Nógrád megyében laknak a legolcsóbban
A lakásvásárlás előtt álló Salgótarjánnal még egészen jól járhatnak, de a legtöbb városban nagy különbség van a belvárosi és a külvárosi részek árai között.
A Párbeszéd határozati javaslatot nyújtott be a nők elleni erőszak valódi megállításáért
Szabó Tímea szerint a kormány nem érti, miről is van szó, segítenek nekik.
Antifasizmus és erőszak: etikátlan-e neonáci bőrfejűeket táblával hátba vágni?
Múlt hét szombaton fontos dolog történt Budapesten: végre színre lépett ugyanis a tettre kész militáns utcai antifasiszta mozgalom és az eddig tetszhalott hazai radikális baloldal.
A kormány hajlandó támogatni azt az új befektetőt, aki egy az egyben átveszi a bezárással fenyegetett ózdi ABB gyárat
Palkovics tegnap egy hat pontos programmal érkezett a településre.
Harc Líbiáért: az arab hidegháború újabb fejezete
Katar és Szaúd-Arábia eleinte közösen támogatták a szekuláris arab rezsimek megbuktatását. Arról viszont már más elképzelésük volt, hogy kiket is látnának szívesen az egykori diktátorok helyén.
Nem elég sztrájkot hirdetni, akarni is kell
Ha változást akarunk elérni, azt csak egységben lehet, nem egymást lenyomva.
Gombaként szaporodó LMBT-vloggerekről írt cikket a Demokrata, csak az érintetteket nem kérdezte meg
A cikkben többek között arról esik szó, milyen befolyással lehetnek az LMBT-influenszerek a tindézser nézőik szexualitására.
Zaklatások, rasszizmus: gyűlnek a botrányok a demokraták elnökjelöltségére pályázó milliárdos Bloomberg körül
Valamiért úgy tűnik, ez mintha teljes mértékben elkerülné a Demokrata Párt elitjének a figyelmét.
Az EBH olyan postát büntetett, amely az akadálymentesítés miatt még a csengőt sem akarta elérhető magasságba szerelni
A hatóság az eljárást egy olyan mozgássértült személy panasza után indította meg, akinek az udvarról kellett bekiabálnia a postamester nevét, ha igénybe akarta venni a posta szolgáltatásait.
Szél Bernadett jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt tett feljelentést a Mátrai Erőmű adásvétele kapcsán
A számlát az adófizetők állják.
Tovább szívatják a rendőröket: a Belügymisztérium megint a kafetérián spórolt
Nem bírtak változtatni a megcsontosodott szabályokon.
Perrel fenyegeti Mészáros Lőrinc azokat a lapokat, amelyek lehozták a kifakadását
Ha ő nem közszereplő, akkor mégis ki az?
Az a baj az új munkaügyi bíróságokkal, hogy már alig lesznek ügyeik
A bíróságok átszervezése logikus reakció egy mára kialakult, rendkívül súlyos helyzetre: a dolgozók által indított eljárások radikális csökkenésére.
Utcára vonultak a pedagógusok, a PDSZ munkabeszüntetést hirdet márciusban
Az új NAT és a szakképzési törvény ellen tiltakozó szakszervezet bejelentette, hogy találtak egy módszert, amellyel a munkabeszüntetés úgy valósulhat meg, hogy nem ütközik törvénybe, mégis alkalmas arra, hogy megálljon az élet az iskolákban.
Elítélték a roma családot zaklató Betyársereg tagjait, de nem rasszista indíttatásuk miatt
A TASZ szerint arra hivatkozva, hogy politikai ügyekben nem foglalhat állást, egyszerűen kirekesztette a tényállásból az ügy lényegét.
Fideszes képviselő cége nyerte a közétkeztetést Sümegen, az ellenzék összeférhetetlenségi eljárást kezdeményez
Remete József ráadásul a gazdasági bizottság elnöke is, így elég fontos szerep jutott neki abban, hogy idén 40-50 millió forint közpénzhez juttassa hozzá saját cégét.
Bevált recepttel fut neki az ellenzék a választásnak, ahol a Fidesz nem veszíthet
Dunaújvárosban lesz az első próbája az októberben jelentős sikereket hozó ellenzéki összefogásnak egy parlamenti választáson, ahol a Fidesz nem is állított jelöltet.
Bíróság: jogellenesen hozta nyilvánosságra az Origo a rabszolgatörvény elleni tüntetések szervezőinek nevét
Bocsánatkérésre és sérelemdíj fizetésére kötelezte a bíróság a kormányközeli lapot, miután az jogosulatlanul hozta nyilvánosságra két civil aktivista nevét is, akiket a „sorosista” összeesküvés résztvevőinek állított be.
A Pedagógusok Szakszervezete cáfolja az ITM álhírezős közleményét a szakképzés átalakításáról
A minisztérium szerint a szakszervezet politikai haszonszerzés céljából terjeszt álhíreket, állításait azonban több pontban cáfolta az érdekképviselet.
EU-s nagykoalíció vonná meg a kifizetéseket a jogállamiságot megsértő országoktól
Magyarország köztük lenne.
Hiába örül Varga Mihály a GDP növekedésének, az adatok szerint rosszabbul élünk
De a cégek jól járnak.
A hmongok deportálásával a kurdok után újabb amerikai szövetséges népet árulhat el Trump
A hmongok az amerikai csapatok oldalán harcoltak a vietnámi háborúban, akár halál is várhat rájuk Laoszban.
Főpolgármester-helyettes: látványos beruházások helyett esélyteremtő fővárost építenének
De erre nincs túl sok pénzük.
Megindult az erjedés: a devizakárosultak esélyeiről
Nehéz egyszerre az EU Bírósága szempontjaira odafigyelőnek mutatkozni, egyben továbbra is a bankközpontú ítélkezést preferálni.
Levonhatják a dolgozók fizetéséből a cigiszüneteket, pert nyert egy olajipari vállalat Spanyolországban
Egy olyan szabályozást sikerült a dolgozók lehúzására fordítani, amit a túlórák kifizetésére hozott a kormány.
Budapest szabad
75 éve szabadult fel Magyarország fővárosa a nácik, nyilasok és csatlósaik rémuralma alól, ezzel Budapesten a több mint száz napon át tartó csaták mellett véget ért a radikális jobboldali eszmék negyedszázados uralma is.
Történelmi rekord: 20 fok feletti hőmérsékletet mértek az Antarktiszon
Egészen elképesztő.