Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Párbeszéd: a kormány együttműködése csak színjáték volt, „ki akarják végezni” Budapestet

Ez a cikk több mint 4 éves.

Úgy tűnik, hogy csak elterelés volt a kormány mézes-mázas kommunikációja az együttműködésről az önkormányztai választás után – ezt Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője mondta a párt keddi sajtótájékoztatóján az Országházban, amely az „Önkormányzati megszorítások – Az Orbán-kormány kivégezné Budapestet is” címet viselte.


Miközben arról beszélnek, hogy együtt akarnak működni, addig a háttérben sunyi, alattomos döntéseket készítenek elő – nyilatkozta az ellenzéki politikus a kormány és a Fidesz legutóbbi, önkormányzatokat érintő döntéseire utalva.

Ilyen döntés szerinte az az iparűzési adóval kapcsolatos javaslat is, amely a főváros költségvetéséből 40 milliárd forintot venne ki a következő évben, de a többi önkormányzattól is évi 100 milliárdot vonna el.

Kocsis-Cake hozzátette: ez az előterjesztés szembemegy azzal a megaállapodással is, amelyet még Tarlós Istvánnal kötött a kormány, amely azt is tartalmazza, hogy a fővárost érintő döntésekbe mindig bevonják a fővárosi közgyűlést is.

A javaslat ellen fideszes polgármesterek is tiltakoztak, a leghangosabban Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere ellenezte a javaslatát, de felemelte hangját Papp László, Debrecen fideszes városvezetője is.

Kocsis Cake rámutatott arra is, hogy a Fidesz pont azt követően nyúlna hozzá az önkormányzatok legfontosabb bevételéhez, miután törvényt hozott arra, hogy az iparűzési adó bevételeit elsősorban a közlekedésre kell költeni, amiből logikusan adódik a kérdés, hogy ezek után hogyan tartson fent egy önkormányzat egy jól működő közösségi közlekedést.

Szintén a fővárost „megnyomorító” – ahogyan Kocsis-Cake fogalmazott -döntések sorába tartozik a „Lex Baranyinak” is nevezett másik, az önkormányzatok büdzséjét érzékenyen érintő törvényjavaslatról, a kiemelt állami beruházások számára köztereület-használati díj alóli mentességet biztosító elterjesztésről. A javaslatról a Mércén is írtunk korábban: ezzel a törvénymódosítással fosztaná meg a Fidesz az önkormányzatokat a kormány által „kiemelten közérdekűvé” nyilvánított beruházások építésekor beszedett közterület-használati díjtól. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a leégett ferencvárosi kollégium újjáépítésének „megsarcolásával legitimálta a javaslatot, Baranyi Krisztina szerint azonban a Fidesznek sokkal inkább az fájt, hogy a IX. kerület nem volt hajlandó 150 millió forintnyi közterület-használati díjat elengedni Szíjj László kormányközeli vállakozó cégének, a Duna Aszfaltnak.

A Párbeszéd bízik abban, hogy a települések polgárai is észlelni fogják, hogy kinek a hibájából jut majd kevesebb pénz fejlesztésekre a saját környezetükben, és nem az önkormányzatot fogják ezért hibáztatni – mondta Kocsis-Cake.

A főváros és a kormány kedden egy másik fronton is összecsapott: Gulyás Gergely belengette, hogy a minisztérium felfüggesztené a budapesti színházak finanszírozási modelljeiről szóló tárgyalásokat – erről itt írtunk bővebben.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán