Vádat emeltek Bige László ellen, börtön várhat az ország egyik leggazdagabb emberére
Egy 2010-es vesztegetési ügy miatt folyik ellene eljárás.
Egy 2010-es vesztegetési ügy miatt folyik ellene eljárás.
Azt, hogy a romák ember alatti lények, mindenütt olvashatjuk az interneten. De ember alatti lényekként bánni velük nem szabad.
Több ország, többek között Olaszország lassan újranyitna, de Dél-Korea példája mutatja, hogy nem feltétlen jól sül el a dolog.
Újabb Balra Át podcast, amiben a csapat megvitatja, hogy vajon tényleg a Scooter 1995-ös sarkadi koncertje volt-e a rendszerváltás temetése, majd hosszasan fikázza a Kína-fikázást.
Kásler miniszter jobban tenné, ha iparkodna az ápolók helyzetének rendezéséért ahelyett hogy szép szavakkal dobálózik.
Kedd délelőtt utasította el a Kúria az alperesek felülvizsgálati kérelmét.
A Vasutasok Szakszervezete szerint a TS Hungária vezetése közvélemény-kutatásnak álcázva olyan nyilatkozatot íratott alá a dolgozókkal, amelyen az állt, hogy maguk kérik az egyhavi helyett 6 hónapra emelt munkaidőkeretben való részvételt.
Camara-Bereczki önkormányzati képviselő szerint a józsefvárosi Fidesz a párt oldalára állt a lakosok képviselete helyett.
A parlament gazdasági bizottsága nem engedte át az ellenzéki javaslatot.
Kifejezetten ritkaságszámba megy mostanában, ha egy kórház hajlandó kérdésekre válaszolni.
A hatalmas nyereséget produkáló 5 fővárosi kaszinó innentől kezdve Garancsi István és Szalay-Bobrovniczky Kristóf üzemelteti.
A kulturális dolgozók közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése a kulturális dolgozóknak is lehetőséget ad arra, hogy saját szerepüket újragondolják.
Immáron két hónapja van Magyarországon a koronavírus, és megkezdődött a második olyan hét is, amikor a líztott korlátozások érvényesek vidéken. Külföldön lassú, óvatos lépésekkel araszolnak a leginkább fertőzött országok is a nyitás felé.
A török elnök a gazdaság rendbetétele helyett inkább ismét a szólásszabadság korlátozásával van elfoglalva.
Térfigyelő kamerák kereszttüzében fejezte ki negyedszerre is tiltakozását több tucatnyi állampolgár.
„Ez egy büntetés a választópolgárok felé, amit nem érdemelnek meg” – mondta el Balogh Csaba a hétfői sajtótájékoztatón.
Újabb családon belüli erőszakeset mutat rá az áldozatvédelem fejlesztésének szükségességére.
Először úgy tűnt, hogy a május 11-ei ülésen sem teszi tiszteletét az emberi erőforrásminiszter, ám végül mégiscsak befutott, hogy az MSZP-s Korózs Lajos és Bangóné Borbély Ildikó által közösen jegyzett azonnali kérdésre válaszoljon.
Ukrajna már kizárólag csak akkor enged ki munkásokat Nyugat-Európába, ha biztosítják számukra a civilizált munkakörülményeket.
A Civil Közoktatási Platform szerint gondoskodni kellene az elmaradások pótlásáról azoknak a diákoknak az esetében, akik digitális oktatásban nem vagy nem kellő mértékben tudnak részt venni.
A krízishelyzetet a kormány arra használta, hogy még erősebben saját politikai elképzeléseihez alakítsa a magyar társadalmat és gazdaságot.
Míg kezdetben a megbetegedés réme sokkolta a társadalmat, addig mostanára már hasonló méreteket öltött a tartós munkanélküliségtől és a fizetésképtelenségtől való rettegés.
Trump ad pénzt, de csak olyan államoknak, amik szerinte együttműködnek a bevándorlásiakkal, Karácsony Gergely személyesen visz majd levelet az Operatív Törzsnek. Járvány-összefoglalónk.
Túlságosan átláthatatlan a lázadók járványügyi működése. Kérdés, hogy ez segít-e a helyzeten.
Kiderült az is, hogy a diákok 65 százaléka szívesebben vesz részt hagyományos tanórákon a digitális oktatás helyett.
Mit jelent a profitráta, és hogyan függ össze a kapitalizmus összeomlásának gondolatával? Van még relevanciája napjainkban is Marxról gondolkodni?
Oroszország nem az a hely, ahol emberi jogi aktivistákat meghallgatva a rabok egy részének szabadon engedésével kerülnék el a tömeges fertőzést.
A járványügyi korlátozás szerinte alkotmányellenes, és árt az üzletnek.
Milyen gazdasági gyakorlatok képesek lakhatást, élelmiszert, energiát és egyéb javakat biztosítani emberek tömegeinek úgy, hogy közben sem a természetet, sem a társadalom egyes részeit nem zsákmányolják ki?